„Isten létezik”

2017.10.11. 14:47

Még Bono is Messi előtt tisztelgett

„Isteni magasságokban” – írta szerdán a címlapján az Ole című sportlap, miután a kétszeres világbajnok argentin labdarúgó-válogatott Lionel Messi vezérletével – egygólos hátrányból fordítva 3-1-re – legyőzte kedden a házigazda ecuadori csapatot, ezzel kijutott a jövő évi oroszországi vb-re.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Rodrigo Buendia

A mérkőzést Quitóban, közel 3000 méterrel a tengerszint felett rendezték, de Messin egyáltalán nem érződött, hogy légszomjjal küszködne, gálázott, és együttese mindhárom gólját ő szerezte. Még Bono, a U2 frontembere is „leborult előtte”, koncertjük kezdetén úgy fogalmazott:

„Köszönjük, Lionel Messi! Isten létezik”.

Az ír zenekar késő estére halasztotta előadását az argentínai La Platában, hogy a mintegy 45 ezer néző végigizgulhassa a mérkőzést a rendezvénynek otthont adó stadion óriáskivetítőjén.

Jorge Sampaoli szövetségi kapitány elárulta: a kezdés előtt a csapat megígérte Messinek, hogy kijuttatják a világbajnokságra – végül aztán éppen fordítva történt.

Pedig a legutóbb ezüstérmes argentinoknak nem indult jól a dél-amerikai selejtezősorozat utolsó fordulója, ugyanis már az első percben hátrányba kerültek. A folytatásban viszont a Barcelona sztárja mesterhármast ért el, mellyel csapata nemcsak megfordította és megnyerte a találkozót, hanem ki is jutott a vb-re, így 1974 óta ez lesz sorozatban a 12. részvétele.

„Kész őrület lett volna, ha nem jutunk ki” – fogalmazott a lefújás után Messi, aki szerint a csapat megérdemli a részvételt.

„Kaptunk kritikákat, de sorozatban három döntőt kellett megvívnunk” – mondta arra utalva, hogy nehéz helyzetükben előbb Venezuelával (1-1), majd Peruval (0-0) is döntetlent játszottak.

„Lépésről lépésre akarunk felkészülni. A csapat fel fog nőni a feladathoz, és egyre jobb lesz” – ígérte már a vb-re tekintve Lionel Messi.

Sampaoli – nem meglepő módon – ódákat zengett a csapat szupersztárjáról, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad csak rá építeni a játékukat.

„Szerencsére a világ legjobb futballistája argentin. Azonban dolgoznunk kell azon, hogy ne minden egyedül tőle függjön” – mondta a szakember.

Borítókép: Lionel Messi, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya ünnepli harmadik gólját Ecuador ellen.

AFP PHOTO / Rodrigo Buendia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!