dzsesszlegenda

2017.11.25. 13:33

Dave Holland triójával ismét hazánkban koncertezik

Egy élő brit dzsesszlegenda, Dave Holland ad koncertet triójával december 4-én a budai MOM Kulturális Központban (MOMKult). A 71 éves nagybőgős legutóbb öt éve, a gyulai dzsesszfesztiválon játszott Magyarországon.

Dave Holland már a hatvanas években együtt játszott Londonban Joe Hendersonnal, Ben Websterrel, Coleman Hawkinsszal és John McLaughlinnal, 1968-ban pedig egy európai turnén Miles Davis hallotta őt játszani és zenekarába hívta – idézte fel MTI-hez eljuttatott ajánlójában a szervező Get Closer.

Négyévesen már ukulelézett, a nagybőgővel húszévesen került be a dzsessz nemzetközi körforgásába. Miles Davis úgy fedezte fel, hogy a Bill Evans Trio előzenekarában lépett fel, a koncert után pedig azt az üzenetet kapta, nem bánná, ha Holland a zenekarában bőgőzne Ron Carter helyén. Két hét múlva már New Yorkban volt és elkezdődött egy nagy ívű zenei karrier az Egyesült Államokban.

Miles Davis ekkortájt kezdte fúziós zenei időszakát, Holland olyan emblematikus lemezek fontos szereplője lett, mint az In a Silent Way, a Bitches Brew vagy a Filles de Kilimanjaro. A hetvenes években Chick Coreával, Stan Getz-cel, Thelenious Monkkal is dolgozott együtt, majd a nyolcvanas évektől saját formációiban játszott. Ezekben teljesen kiélhette újító és kísérletező kedvét, ami a mai napig nem hagyta el. Szereti, ha több generáció játszik együtt zenéiben, igyekszik tisztán, érthetően szólni a közönséghez, mégis olyan zenei felfedező utakra indul minden alkalommal, amelyek a hallgatókat is kirántják a komfortzónából.

Legújabb triójába a fiatal amerikai dobost, a most 35 éves Obed Calvaire-t hívta meg, a 60 éves, szintén amerikai gitáros, Kevin Eubanksszel pedig Holland már a nyolcvanas években zenélt együtt. A trió játékában a csendesebb dzsesszes motívumoktól a rockos torzított gitárhangig sok minden megfér egymás mellett.

Minél többet utazom, annál inkább rájövök, hogy bár a kultúráink különböznek, az alapvető igazságok, amelyek mindenkit mozgatnak, ugyanazok.

Ezek pedig a család, a szeretet, a nevelés, a vágy a valahová tartozásra és arra, hogy van remény – mondta nemrég egy interjúban Dave Holland.

Most pedig hallgassunk egy kis muzsikát:

Borítókép: AFP PHOTO / Rafa Rivas

Ezek is érdekelhetik