film határok nélkül

2018.02.08. 09:30

Ön tudja, hogy mit hoz a holnap?

Nem vagyunk jósok, pedig olykor jó lenne látni a jövőt. A moziban átélhetjük az élményt.

Senki sem tudja, mit hoz a holnap. Még az sem, aki már nagyon sokszor újraélte. Időről időre felröppen a hír, hogy az első rész alkotói újra összefognak, hogy elkészülhessen A holnap határa folytatása.

És most Doug Liman rendező végre azt nyilatkozta, hogy sikerült elhárítani a közös munkát hátráltató akadályok nagy részét.

„Őrülten dolgozunk a forgatókönyvön”

– nyilatkozta A Bourne-rejtély és a Mr. & Mrs. Smith rendezője.

„Úgy tűnik, sikerült találnunk egy olyan időszakot, amikor mindhárman ráérünk. És ez nem olyan folytatás lesz, ami úgy születik, hogy csinál egy csomó pénzt, és a stúdió kierőszakolja. Ez a film azért fog megszületni, mert mi hárman, Tom Cruise, Emily Blunt meg én is imádjuk az első részt, és nagyon szeretnénk folytatni. Egyikünknek sem a megélhetéséhez kell: szenvedélyből fogunk dolgozni. És már megvan a sztori, ami mindannyiunknak nagyon tetszik, szóval, most nagyon úgy tűnik, hogy lesz újabb A holnap határa, és ez lesz a következő filmem.”

Borítókép: Shutterstock

Címkék#sci-fi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!