Sztárizomzat

2018.05.22. 19:05

Sportos bosszúálló, avagy: Chris Pratt, a fitt!

Sokan irigylik Chris Pratt kidolgozott felsőtestét, és a mostani formáját látva el sem hisszük, hogy nem is olyan rég jelentős túlsúllyal küzdött. Azóta megszállottja lett az életét megváltoztató sportnak, az Ironmanen is kipróbálta magát.

Hazánkban április 26-a óta vetítik a mozik a Bosszúállók: Végtelen háború című filmet. A szuperhősmozi egyik főszereplője, a Peter Quillt alakító Chris Pratt most másfajta hősiességről tesz tanúságot: az ő esete is bizonyítja, hogy kitartó és tudatos munkával bárki lefogyhat, ha kellően elszánt, és hajlandó tenni érte.

A Csupa Sport írta meg, hogy a harmincnyolc éves amerikai színész néhány évvel ezelőtt még a ducik táborába tartozott, jelentős túlsúllyal küzdött, ám az első A Galaxis őrzői című film kedvéért kénytelen volt villámgyorsan lefogyni. Öt éve, 2013 novemberében még 133 kg (!) volt, most viszont férfiak milliói szeretnének olyan felsőtestet, mint amilyen az övé.

„A probléma, hogy emberek folyton azt kérdezik, mi a titok. A titok, hogy egy hónap alatt nem lehet lefogyni, nyolc hónap, egy év vagy akár egy egész élet kell ahhoz, hogy elérd a célodat”

– mondta a Jurassic Parkban is nagyot alakító színész.

„Minden az elhatározáson és az akaraterőn múlik. A kérdés, mennyire vagy elszánt, és mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni a cél érdekében. Ha fogyni akarsz, mindennap keményen kell edzened, és tudatosan étkezned. Nem éhezni és koplalni kell, hanem hasznos tápanyagokat kell bevinni a szervezetedbe, a cukrot pedig el kell felejteni. Persze én is tudom, mennyire nehéz újra meg újra lemenni a terembe és szüntelenül emelgetni a súlyokat. Olyan, mint amikor kijössz az étteremből, és annyira tele vagy, hogy azt mondod, többet biztos nem mész oda. Ugyanez a helyzet, amikor a nehezebbnél nehezebb gyakorlatokat végzed a teremben, izzadsz, és minden porcikád fáj. De szép lassan fejlődsz, és minden egyre könnyebb lesz. Ha belegondolunk, nyolc hónap nem olyan hosszú idő. Fel kell tenni a kérdés, mit akarsz elérni, és ennek érdekében áldozatot kell hozni.”

De vajon milyen gyakorlatok segítségével fogyott le a Bosszúállók sztárja? A Muscle & Strength oldal szerint ő is a jól bevált piramismódszer alapján edzett (általában 15,12, 10, 10, 8-as sorozatokkal), az első napon a hát, a bicepsz és a has, másodikon a mellkas és a tricepsz, a harmadikon a láb és a hasizom egy részét dolgoztatta meg, a hatodikon pedig egy egész testet átmozgató intenzív napot tartott, a negyedik és a hetedik napon pedig a regenerációé volt a főszerep.

Bizonyára azoknak is igazuk van, akik szerint egy átlagember számára sokkal hosszabb idő, mire sikerül látványos változást elérni. Mi ugyanis munka mellett próbálunk fogyni, formálódni, míg a színészeknek egy-egy szerep előtt gyakorlatilag nincs más dolguk, mint hogy tökéletes formába hozzák magukat, arról nem is beszélve, hogy a legtöbbször profi edzői stáb segíti őket az alakformálásban. Egyébként Chris Pratt korábban is lefogyott egy szerep kedvéért, ám mint meséli, hiába csinált meg naponta ötszáz fekvőtámaszt, hiába emelgette a súlyokat és futott csaknem tíz kilométert, nem volt mögötte egy profi edző, aki segített volna neki, az étkezésére sem figyelt, aminek vállműtét és teljes kimerültség lett a vége. Vagyis ész nélkül, mértéktelenül semmiképpen ne kezdjünk el semmilyen edzéstípust, mert azzal hosszútávon csak rontunk a helyzeten.

És hogy milyen érzés, amikor csaknem kicserélik az embert, és harminc kilót fogyva duciból kigyúrt szuperhőssé válik?

„Sokkal több energiám van, jobban alszom, javult a szexuális életem és sokkal kevésbé vagyok ingerlékeny” – mondta Chris Pratt.

A sport pedig annyira bejött neki, hogy nemrég Floridában a népszerű triatlonversenyen, az Ironmanen is elindult, és 7:04:56-os időeredménnyel teljesítette az 1.9 km úszásból, 90 km kerékpározásból, valamint 21.1 km futásból álló távot, az úgynevezett half-Ironmant.

„Élveztem, hogy magammal és az idővel is harcolhatok, a verseny közben pedig hangoskönyveket hallgattam. Arra is rájöttem, hogy a hosszútávú futást nem nekem találták ki, ez volt a legrosszabb rész az egészben, kissé idős vagyok már ehhez. Az úszást viszont nagyon élveztem, kikapcsolt, jó érzés volt, hogy képes vagyok leúszni csaknem két kilométert anélkül, hogy belefulladnék a vízbe.” – összegezte a tapasztalatait.

Borítókép: részlet a Body Transformation Chris Prattről szóló videójából / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!