Élő legenda

2018.06.11. 11:53

Joe Satriani Magyarországra jön!

Ha egyszer fölteszi a lábát a színpadra, deszka deszkán nem marad.

What happens next? – azaz: mi történik ezután? Ez a címe Joe Satriani januárban megjelent 16. albumának. A világklasszis gitáros visszakanyarodik pályafutása legelső éveihez, és egy jól felismerhető dallamvilágú, ugyanakkor letisztult hard rock dalcsokrot kínál – most már Magyarországon is, ugyanis a kivételes tehetségű zenész július 23-án Budapesten koncertezik.

Joe Satriani egyike a világ legsikeresebb szólógitárosainak, aki 6 arany- és platinalemez birtokosa, több mint 10 millió eladott kiadvánnyal a háta mögött. A Mick Jagger szólóturnéján is játszó, Jimi Hendrix nyomdokain járó gitármester tanítványai között olyan egyéniségeket találunk, mint Steve Vai, Kirk Hammett és Alex Skolnick.

Satriani számára az igazi áttörést az 1987-es év hozta, amikor megjelent második lemeze, a Surfing With The Alien. Az album hatalmasat szakított: a címadó dal és a Satch Boogie igazi rádiós slágerré vált, és az album a 200-as Billboard lista 29. helyéig menetelt.

Satriani minden egyes új lemezével elment turnézni is, és más zenekarok oldalán is többször feltűnt a színpadon: 1993-ban például a Deep Purple-höz ugrott be Ritchie Blackmore helyett, majd 1996-ban következett az első G3 turné, melyen Steve Vai, Yngwie Malmsteen, Eric Johnson és Robert Fripp oldalán is játszott. A 2000-es évek végén következett a Chickenfoot zenekar: ez az all-star csapat Sammy Hagar egykori Van Halen-énekes és Michael Anthony Van Halen-basszeros, valamint az RHCP-s Chad Smith dobos összeállásával alakult meg, és a koncertek mellett két lemezt is kiadott.

Satriani a Deep Purple-lel közös koncerten 2004-ben.
Forrás: deep-purple.net / Fotó: Scott DuBose

Satriani szóló katalógusa is tele van klasszikus albumokkal, mint az 1989-es Flying a Blue Dream, az Extremist ’92-ből, az Is There Love In Space? 2004-ből, vagy a 2010-es Black Swans And Wormhole Wizards. Összesen 15 Grammy-díj-jelölést kapott, többek között az Always With Me, Always With You, a The Crush Of Love és a Summer Song dalokért, valamint a Surfing With The Alien, az Extremist és a Super Colossal lemezekért.

Mozifilmekben is feltűnt: a 2011-es Moneyballban Brad Pitt mellett volt látható, 2006-ban pedig Christopher Guest For Your Consideration című filmjében szerepelt. Joe emellett több saját gitárt és kiegészítő eszközt tervezett és támogatott az évek során.

Friss lemeze a What happens next?, amely Satriani elmondása szerint igazi metamorfózisként értelmezhető:

„Egy belső művészi megújulás eredménye. Arra gondolok, hogy ezúttal nincs science fiction, időutazás, vagy távoli bolygókról és űrlényekről szóló dalok, semmi ilyesmi.” A szokásos témák helyett Joe ezúttal befelé fordult, és magáról az emberi létezésről próbált dalokat írni: a lényről, amely két lábbal áll a földön, dobog a szíve, érzései, álmai és reményei vannak. Az eredmény egy jól érthető és átérezhető, egyenes rocklemez lett.

A korongon Chad Smith dobol és Glenn Hughes basszusgitározik, a turnén pedig Joe Travers dobos, Brian Beller basszusgitáros és Mike Keneally billentyűs / gitáros kíséri majd el Joe-t. A címadó dalt itt hallgathatjuk meg:

A hazai koncerten Lukács Peta is játszik július 23-án a Barba Negra Track színpadán. Peta immár 30 éve, 10 éves kora óta aktív tagja a hazai zenei életnek – gitárosként, zeneszerzőként, dalszövegíróként és hangmérnökként egyaránt. Saját lemezei mellett a Bikini és a European Mantra zenekar tagjaként is ismerhetjük, legutóbbi szólólemeze pedig a 2017-es Homo Imperfectus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában