egymásnak teremtve

2018.07.06. 13:16

Pszichológusa tanácsára nősült harmadszorra Jeff Goldblum

A pár 2014-ben házasodott össze több év együttlét után, amiről a színész felesége a közelmúltban megdöbbentő információt árult el.

Actor Jeff Goldblum poses by his Hollywood Walk of Fame Star in Hollywood, California on June 14, 2018. / AFP PHOTO / Frederic J. BROWN

Emilie Goldblum nemrég a közösségi oldalán osztotta meg a romantikus fényképet, alatta pedig elmesélte, hogy mekkora várakozás és milyen döntések sorozata előzte meg a lakodalmukat – írja a tv2.hu.

Emilie azt mondta, hogy ˝Kíváncsi voltam, hogy valódiak-e az érzéseim, mert előtte még soha nem éreztem ehhez hasonló gyengédséget, szenvedélyt és őszinte szeretetet.

Mi ennek már az első naptól kezdve tudatában voltunk, tudtam, hogy vele akarok családot alapítani és meg akarom osztani az életemet az ő gyönyörű lelkével.˝

A feleség azt is elmondta, hogy eleinte nagyon ijesztő volt, hogy meg kell nyílnia a színésznek, félt attól, hogy ˝Jeff talán nem akar gyerekeket és újra megnősülni˝, hiszen Goldblum korábban már kétszer volt házas.

˝Eleinte csak ketten beszéltünk róla, majd a terapeutáinkkal is megosztottuk, míg végül eldöntöttük, hogy ez a helyes dolog.˝

- árulta el a táncosnőként és tornászként is dolgozó Emilie, aki tanácsot is adott a hasonló helyzetben lévő nőknek: ˝Hölgyeim, maradjatok hűek önmagatokhoz, szórakozzatok, de mikor abbahagyjátok, legyetek őszinték magatokkal és a társaitokkal is, valamint legyetek nyitottak az olyan beszélgetésekre is, amik eleinte kényelmetlenül érintenek mert lehet, hogy valójában egy csendes és nyugodt környezetben találjátok magatokat.˝- írta, majd hozzátette: ˝Szeretem ezt az embert, teljes szívemből, köszönet az univerzumnak!˝

Borítókép: AFP PHOTO / Frederic J. BROWN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!