velencei filmfesztivál

2018.09.07. 21:00

Az igazgató szerint nagyon erős volt az idei program

A film nem halt meg, hanem nagyon is él és gyorsan fejlődik – jelentette ki Alberto Barbera, a szombaton záruló 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója.

Actress Vanessa Redgrave and director of the festival Alberto Barbera attend a photocall for Redgrave's Golden Lion Lifetime Achievement Award on August 29, 2018 during the 75th Venice Film Festival at Venice Lido. / AFP PHOTO / Filippo MONTEFORTE

Fotó: AFP

Barbera csütörtökön adott interjújában hangsúlyozta, hogy a fesztivál idei programja „az eddigi legerősebbek közé sorolható”. „A filmek többségét a kritikusok és a nézők is nagy érdeklődéssel fogadták, ami annak a jele, hogy a film nem halt meg, hanem nagyon is él” – fogalmazott.

Az író-kritikus, aki már korábban, 1998 és 2002 között is igazgatta a fesztivált, arról is beszélt, hogy a világ minden tájáról származó sokszínű produkciók azt mutatják, a film nagyon gyorsan és radikálisan változik.

„Nagyon sok a jó film, rengeteg nagyszerű filmes forgat, nemcsak közismert rendezők, hanem a feltörekvő országokból származó új tehetségek is”

- mutatott rá.

A kínai filmek is rengeteget változtak, míg korábban a hazai közönség számára, a helyi ízlésnek megfelelő alkotások készültek, jelenleg új tehetségek kerülnek reflektorfénybe, és a produkciós vállalatok is arra törekednek, hogy

ne csak vígjátékokat és kasszasikereket gyártsanak, hanem lehetőséget adjanak a filmet értő közönség számára készülő szerzői filmeknek, amelyek külföldre is eljutnak

- fejtette ki a fesztiváligazgató.

Hozzáfűzte, hogy nagyon érdekes lenne, ha sikerülne erős filmipari kapcsolatot teremteni a kínai és olasz filmgyártás között.

Tavaly a velencei filmfesztivál volt az első a fesztiválok sorában, amely külön szekciót szentelt a VR (virtuális valóság) technológiával készült filmeknek. „A VR még mindig kísérleti fázisban van, de a technológia gyorsan fejlődik, és a filmesek megpróbálják megérteni, hogyan használhatják” – mondta erről Barbera, egyúttal azt is leszögezve, hogy a VR szerinte nem a film jövője, hanem inkább egy kísérő médium.

A 75. Velencei Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjában Nemes Jeles László Napszállta című filmje is szerepelt, szombaton zárul a díjkiosztó ceremóniával. A legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjról döntő nemzetközi zsűrit Guillermo del Toro Oscar-díjas mexikói rendező vezeti.

A Napszállta olyan filmekkel verseng a díjért, mint a Coen testvérek új westernje, a The Ballad of Buster Scruggs vagy Alfonso Cuarón fekete-fehér családtörténete, a Roma és Luca Guadagnino Suspiria című munkája, Dario Argento 1977-ben bemutatott Sóhajok című kulthorrorjának új feldolgozása.

A fesztiválon egy másik szekcióban debütált Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva is, amely a Biennale College Cinema tehetséggondozó programjának támogatásával készült.

Borítókép: Vanessa Redgrave és Alberto Barbera a fesztiválon

AFP PHOTO / Filippo Monteforte

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!