remete

2018.09.24. 18:38

Magányosan éli napjait Alain Delon

A filmsztár saját bevallása szerint egy nőt sem viselne el maga mellett.

A világ egyik legismertebb színésze 82 éves korára teljesen egyedül maradt. Miután évtizedekkel ezelőtt elege lett a túlzsúfolt, idegenekkel teli Párizsból, átköltözött Svájcba. Egy ideje már senkit nem enged a közelébe – írja a Bors.

Hosszú idő óta először a francia Paris Match újságíróját engedte be a birtokára, aki megdöbbenve látta, hogy a Zorro egykori sztárja a kutyáival él.

Ide tizenöt embernél több nem jöhet be. Itt, ezen a bőrágyon töltöm majd utolsó napjaimat, ezt még az első gázsimból vettem

– mondta az újság­írónak a világsztár.

A rajongók nem értik, miért maradt teljesen magára a nők egykori bálványa. Ehhez hozzájárulhatott zsarnoki természete, amire hivatkozva adta be a válókeresetet második felesége, Rosalie van Breemen holland modell.

Ennek ellenére Delon azt mondja, még mindig lenne olyan asszony, aki őt akarja. Ő azonban egyiküket sem viselné el maga mellett – vallotta be az idős sztár, majd arról panaszkodott, hogy imádott gyerekei sem látogatják.

Borítókép: Bors

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!