nem is akárkit

2019.03.09. 10:20

Katy Perry már kiszemelte az esküvője sztárfellépőjét

Az énekesnő ugyanis Lionel Ritchiet kérte fel, hogy énekeljen a nagy napon.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Valerie Macon

Katy Perry ismét az esküvőjét tervezi, és mint kiderült, az elképzelései nagyon is határozottak. Russell Branddel kötött házassága csupán két évig tartott, de talán azért, mert az első táncukat nem Lionel Ritchie “Say You Say Me” című dalára ropták el.

Az énekesnő ezúttal azonban gondoskodik a romantikáról, ugyanis Lionelt kérte fel, hogy énekeljen a nagy napon. Katy a Live with Kelly and Ryan című műsorban vetette fel az ötletét, sok győzködés pedig nem is kellett hozzá, hiszen a két énekes együtt szerepel az American Idol tehetségkutatóban, és kifejezetten jó barátságot ápolnak.

“Az nagyon vicces lenne! Annyira odáig vagyok a mi kis zsűri csapatunkért, úgy érzem, hogy ezáltal a család tagja vagyok” – mondott igent azonnal Lionel.

Orlando Bloom, aki korábban Miranda Kerr topmodell férje volt, Valentin-napon kérte meg énekesnő kedvese kezét, ráadásul egy nem mindennapi, virágos gyűrűvel. A színész igazán kitett magáért a nagy napon, helikoptert bérelt, majd mivel tudta, hogy a zaj miatt úgysem fogja tudni előadni mondandóját szóban, egy romantikus üzenettel készült Katynek.

Ezután egy kis hiba csúszott a gépezetbe, mivel a levél átadása után Orlando zsebébe szorult a gyűrűs doboz, amit csak rángatva tudott kiszabadítani, így azonban könyökével leborította a bekészített pezsgőt, ami mindent beterített. A válasz azonban így is igen volt. A gép végül egy háztetőn landolt, ahol szeretteik várták a párt egy eljegyzési bulival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!