Összetartozni jó

2019.04.22. 11:00

Ha szerelme megkéri, Rihanna igent mond

Barátai szerint az énekesnő kész elköteleződni.

Forrás: Shutterstock

A 31 éves énekesnő és párja, Hassan Jameel egy romantikus vacsorát töltött el New Yorkban, a Bar & Books nevű helyen, ahol a jelenlévők elmondása szerint igencsak jól érezték magukat – írja a hirado.hu. A portál cikke szerint olyan információk is lábra keltek, melyek szerint amennyiben Jameel megkérné Rihanna kezét, a válasz igen lenne rá.

„Korábban Rihannának elképesztően nagy szabadságigénye volt, ebben tökéletes partner Hassan, sőt, az a tény, hogy a férfi nagyon őrzi a saját és a közös intim szférájukat is, Rihannának különösképpen imponál, hiszen elege volt már az emberekből, utálta a nyilvánosságot. Az, hogy Hassan nem igazán ismert, az pont segíti Rihannának az emberektől való elszigetelődését. Ismert párral ez kevésbé lenne megoldható” – idézi a cikk az egyik informátort, aki a HollywoodLife-nak nyilatkozott. „Rihannát mindentől óvja Hassan, és ez nagyon bejön neki” – mondta egy másik bennfentes.

Borítókép: Rihanna

Címkék#rihanna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!