beszámoló

2019.06.07. 16:10

Énekes nélkül is óriási metalcore parti volt az Atreyu koncertje!

A kaliforniai metalcore csapat, az Atreyu tavaly adta ki a legújabb, In Our Wake című lemezét, s ezt mutatták most be hazánkban is. Énekes nélkül, de ahogyan egy mellettem álló fogalmazott: “ez egy teljesen telibe cuki este volt”.

Szaniszló Hajnalka

Forrás: Szaniszló Hajnalka

Forrás: Szaniszló Hajnalka

Kicsit sajnáltam a From Our Hands-et. Nem volt hálás feladatuk ezen az estén, mert eléggé nehezen mozdult meg a közönség. Kezdő vagy épp nem annyira befutott fiatal metalcore zenekarként eljutni egy másik országba, még ha csak innen, a szomszédból jöttek is – pozsonyi a csapat – és fellépni a világ jelenleg egyik legnépszerűbb, műfajilag releváns csapata előtt egy Európa-turnén, óriási dolog.

Ugyanakkor ezzel nagyjából mindent el is mondtam róluk. Műfaji klisék és közepesen gyenge kiállás, a dalok is nagyjából a sablon mezsgyén mozogtak. A hajó mindig tökéletesen szól, mindenki maga dönti el, hogy ebből a betonbiztos alapból mit hoz ki. Ettől függetlenül a csapat becsülettel tolta a koncertet, de nem őket fogom keresni mától a Spotify-on, mert egyetlen daluk sem maradt meg bennem igazán.

Meg is nyugodtam egyébként a koncertjük közben: sokszor esik szó a magyar zene exportjáról és hogy lesz-e nekünk, s ha igen, ki és mikor lesz a saját világsztárunk, vagy legalább nemzetközileg is ismert és kellően elismert előadónk. Megnyugtató, hogy a hazai előadók, a formálódó vagy épp építkező csapatok sincsenek lemaradva az adott műfaj más nemzetek-beli képviselőitől. Magyarországon is sok a legalább ennyire, ha nem tehetségesebb zenekar, mint az előzenekar volt, és ez jó érzés.

A jelenlegi metalcore színtér méltán egyik leginkább elismert csapata az énekes nélkül érkezett Budapestre, ahogyan arról korábban már beszámoltunk.

Forrás: Szaniszló Hajnalka

Eleve nagyon furcsa volt, hogy így bevállalják a turnét. Kíváncsi vagyok arra, hogy mennyit dobott volna a nézőszámon, ha teljes felállással érkeznek. Ennek ellenére a The Time Is Now-val erőteljes kezdés volt.

Óriási tapsvihar a “beugró énekesnek” és a zenekar tagjainak is, akik screamben és énekben is megtámogatták őt. A maga kis feketére festett körmeivel (hogy mikor volt utoljára divat ez a gót-módi, azt mondjuk, nem tudom...) és kiállásával kilóra (khm) vett meg. Ezzel együtt azonban az is tény, hogy hangilag nem volt tökéletes az egyébként a dobos posztot betöltő Brandon Seller hangja. Marc “Porter” McKnight bőgős screamelése azonban sokat hozzáadott. A hangulat is kompenzált, de sajnos, azt a videó nem adja vissza tökéletesen, ezért most nem is erőltetem rá az olvasóra – megmarad kellemes emlékként a telefonomon.

Forrás: Szaniszló Hajnalka

Az első riffek nagyon erősek voltak, majd az ének megszólalása után mintha végigfutott volna a közönségen egy pillanatra az ijedtség, de tényleg csak egy fél szám erejéig, mert aztán bebizonyította, hogy érdemes volt bizalmat szavazni neki az ideiglenes énekesi / frontemberi poszton. A zenekarba szerencsére tényleg nem tudok belekötni.

Az újak mellett nyilván jöttek a nagy favoritok is (Ex’s and Oh’s, Right Side of the Bed, Nothing Will Ever Change, House of Gold, Anger Left Behind); patentul összepakolt buli volt, egy parádés Bon Jovi és egy visszafogottabb Rick Astley coverrel, sok-sok közönséggel pacsizással és olyan nagy adag lazasággal, amit egy ilyen típusú zenekartól elvárhatunk.

Forrás: Szaniszló Hajnalka

Jöhet még hozzánk az Atreyu, akár az A38 hajóra, akár máshova, de akkor már biztosan nem ezzel a felállással, szóval a lényeg, hogy aki emiatt hagyta ki ezt az estet, bánni fogja. Ez a turné egyszeri és különleges pillanat a metáltörténelemben és a zenekar életében is. Ezzel együtt persze jobbulást kívánunk az énekesnek, Alex Varkatzas-nak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!