get back!

2020.03.12. 16:18

Peter Jackson Beatles-dokumentumfilmje szeptemberben kerül a mozikba

A filmben az együttes tagjai láthatók, amint stúdiófelvételt készítenek a ma már klasszikusnak számító dalaikból, nevetnek, bolondoznak és játszanak a kamera előtt.

United Kingdom, Liverpool, North John Street, The Hard Days Night Hotel, the brand new Beatles Hotel, standard room

Forrás: AFP

Fotó: hemis.fr

Szeptemberre tűzték ki az Oscar-díjas rendező-producer Peter Jackson The Beatles: Get Back című dokumentumfilmjének bemutatását. A produkcióban korábban sosem látott felvételek is szerepelnek a Beatles együttesről.

A dokumentumfilm forgalmazási jogait a Disney vásárolta meg, amely Észak-Amerikában szeptember 4-én kezdi meg a vetítéseket.

A nemzetközi piacon történő forgalmazás dátumairól később döntenek

- jelentette be a stúdió.

Jackson filmjét az 1970-es Let It Be című dokumentumfilm új változataként jellemezték. A The Beatles: Get Back bemutatása után egyébként ezt a produkciót is újból vetítik majd a mozikban felújított változatban. Ez azért is érdekes, mivel a nyolcvanas évek óta

ez a dokumentumfilm nem szerepelt kereskedelmi forgalomban

- számolt be róla a The Indiewire.

Jackson filmjében a Beatles tagjai, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr látható, amint stúdiófelvételt készítenek a ma már klasszikusnak számító dalaikból, nevetnek, bolondoznak és játszanak a kamera előtt.

A filmben az együttes utolsó, 1969-es élő előadása is szerepel.

A filmben felhasznált egykori felvételeket az új-zélandi Park Road Post Production cég restaurálta. A munkában vágóként Jabez Olssen is részt vett, aki Jackson I. világháborús dokumentumfilmjén, az Akik már nem öregszenek meg című produkción is dolgozott.

A produkció zenei anyagát a nevezetes londoni Abbey Road stúdióban Giles Martin és Sam Okell keverte.

A film producerei között szerepel Jackson mellett Clare Olssen és Jonathan Clyde is.

„Egyetlen együttesnek sem volt akkora hatása a világra, mint a Beatlesnek, a The Beatles: Get Back pedig az első sorból ad rálátást a zseniális alkotók munkájára” – mondta el Bob Iger, a Disney főnöke.

„Magam is nagy rajongójuk vagyok, ezért nem is lehetnék boldogabb, hogy a Disney szeptemberben megoszthatja Peter Jackson remek dokumentumfilmjét a közönséggel” – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!