Ország-világ

2020.11.04. 09:30

Sokkoló videó: lefejezésre tanítják egy pakisztáni iszlám iskolában a gyerekeket

Megdöbbentő videó terjed egy olyan iskolai foglalkozásról, ahol két tanárnő arra tanít diáklányokat, hogyan kell lefejezni egy embert. A pakisztáni iskolában mindezt egy Emmanuel Macront ábrázoló bábuval demonstrálják.

Forrás: Shutterstock

Egy pakisztáni iszlám iskolában azt mutatják be a gyerekeknek, hogyan kell lefejezni valakit – látható egy sokkoló videón. A beszámolók szerint a gyakorlás tárgyául szolgáló bábu a francia köztársasági elnököt ábrázolta – közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség és a Le Monde Juif című franciaországi zsidó hírportál.

Mind a V4NA, mind a Le Monde Juif arra a megdöbbentő videóra hivatkozik, amelyik néhány napja jelent meg az amerikai, washingtoni székhelyű Middle East Media Research Institute – MEMRI (Közel-keleti Médiakutató Intézet) honlapján, majd pedig a közösségi oldalain is.

A felvétel a beszámoló szerint a Jamia Hafsa nevű iszlámábádi iszlám vallási iskolából származik, amely a Lal Masjid mecsethez tartozik. A videó alapján

két tanárnő azt tanította a diáklányoknak, hogyan kell lefejezni egy embert, a bábu pedig, amin mindezt bemutatták, Emmanuel Macron francia elnököt ábrázolta. A felirat értelmében így kell megbüntetni valakit, aki rágalmazni merte Mohamed prófétát.

Egyébként a saría is kimondja, hogy halállal kell sújtani azt, aki kritizálni merészeli a prófétát, mert ez az istenkáromlás, a blaszfémia bűne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!