a halálba hajszolták

2020.12.31. 11:55

9 évesen ő volt a világ legerősebb gyereke, 21 évesen belehalt a sportba

Halálának okát egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, de orvosai szerint nagy a valószínűsége annak, hogy extrém testsúlya és a sport okozta a fiatal halálát.

Forrás: Twitter

A balkár származású, de Oroszországban élő Dzhambulat Khatokhov kilenc évesen a világ legerősebb gyermeke volt. Már akkor nehezebb volt mint négy átlagos testalkatú osztálytársa együtt, súlyára pedig végtelenül büszke volt – írja a Bors.

 

Khatokhov ugyanis szumóbajnok volt. A fiatal fiú még kiskorában szeretett bele a sportágba, amit élete végéig imádott.

6 évesen 95 kilót nyomott, 9 évesen pedig már majdnem százötvenet.

21 évesen a tehetséges sportoló azonban váratlanul meghalt. Halálának okát egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, de orvosai szerint nagy a valószínűsége annak, hogy extrém testsúlya és a sport okozta a fiatal halálát.

Sokan neki is estek Khatokhov édesanyjának, akit korábban már megvádoltak gyerekkínzással.

Többek szerint ugyanis az ő felelőssége lett volna gyermekét egészségesen nevelni, amit nem tett meg, sőt a szumózást is ő erőltette a fiára. Néhányan egyenesen úgy gondolják, az ő lelkén szárad a fiatal halála.

Khatokhov édesanyja szerint azonban nem találtak semmilyen szervi elváltozást vagy károsodást fiánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!