2020.12.03. 14:26
Elhunyt a Mad Max filmek sztárja
Hugh Keas-Byrne családja, barátai és kollégái egyaránt gyászolják.
Forrás: Shutterstock
Hugh Keas-Byrne egyike volt azoknak a színészeknek, akiknek ugyan ritkán sikerült a reflektor fénybe kerülni, de ha mégis, akkor nagyot alkottak – írja a Ripost.
Az angol-ausztrál színész ezen a héten, úgy tudni kedden vesztette életét 73 éves korában. Karrierjét még 1967-ben kezdte meg egy televíziós sorozatban, ám a hírnévre még több mint tíz évet kellett várnia. 1979-ben lett ismert George Miller kultikussá vált Mad Max című filmjében, amiben a motorosbanda vezérét, Toecuttert alakította. Később pedig a folytatásokban is szerepelhetett.
„Lenyűgöző, hogy képes voltál ilyen jól eljátszani egy gonosz hadurat, miközben hihetetlenül kedves, jótét lélek voltál”– emlékezett meg róla Charlize Theron a Twitter-oldalán.
Halálának okáról eddig nem számoltak be – írja a The Guardian. Ted Geoghegan filmrendező így búcsúzott tőle a Twitter-oldalán: „Hugh Keays-Byrne, az aussie mozi hőse 73 éves korában elhunyt. Ő játszotta Toecuttert, az 1979-es MAD MAX főgonoszát és Immortan Joe-t a 2015-ös filmben. Köszönöm a szórakoztatást, uram.”
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Borítókép: illusztráció