utolsó pillanatban érkezett

2021.02.04. 17:05

Postás mentette meg az idős asszony életét: hihetetlen, miből vette észre, hogy baj van

Napokig feküdt sérülten otthona padlóján egy idős nő, miután postásának feltűnt egy aprócska dolog, amiből rögtön tudta, hogy baj van. Az asszony életét megmentették.

Fotó: Shutterstock

Az amerikai posta egyik levélhordója már négy éve végezte munkáját ugyanazon a környéken. A Shonda Lemon nevű nőnek nemrég feltűnt, hogy az egyik – általa is ismert – idős asszony már három napja érintetlenül hagyta postaládáját. Mivel a postás tudta, hogy a 89 éves Helen Iwanskira ez egyáltalán nem jellemző, Lemon értesítette a rendőrséget, hogy ellenőrizzék az asszony lakását.

A rendőrök kiérkezésekor a postás gyanúja beigazolódott: Iwanski néhány napja elesett otthonában, azóta nem tudott felkelni és segítséget hívni magához.

Az idős nőre még időben találtak rá, ezért a levélhordónak köszönhetően megmentették az életét.

Mint kiderült, Lemon és Iwanski között különleges kapcsolat volt. Ugyan nem beszéltek sokat, a postás rendszeresen összegumizta az asszony leveleit, hogy könnyebben meg tudja őket fogni. Ezért cserébe Iwanski mindig hagyott valami apró édességet a kedves nőnek.

Mindig érzékenyen érintett az idős emberek sorsa, különleges helyük van a szívemben

– nyilatkozta a CNN-nek Lemon, akit még bejelentése napján értesítettek, hogy neki köszönhetően az idős hölggyel már minden rendben van.

A 89 éves Iwanski őrangyalának nevezte a postásnőt, akiről azt mondta: nélküle meghalt volna. Az idős nőt egy hétig tartó kórházi ápolás után hazaengedték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!