mindenre felkészülnek

2021.08.18. 06:50

Pánik az Egyesült Királyságban: olyan vírusmutáns jöhet, ami minden vakcinának ellenáll

A tudósok szerint készenléti terveket kellene felállítani az ilyen esetre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Guardian szerint angol szakértők arra figyelmeztetnek: bármikor megjelenhet egy olyan koronavírus-mutáns, amely rezisztens lehet az összes, jelenleg elérhető oltóanyagra. Ha ez bekövetkezik, akkor egy évvel tovább kell védekeznünk a járvány ellen – írja a Bors.

A brit kormány vészhelyzetekkel foglalkozó tanácsadó csoportja által készített kutatások úgy vélik, reális lehetőség van a vakcina-megkerülő vírusváltozatok megjelenésére.

Graham Medley, a kutatócsoport tagja azt mondta: egy új változat jelentős mértékben meg tudná kerülni az immunitást.

Annyi előnyünk lenne csupán, hogy tudjuk, képesek vagyunk gyorsan oltóanyagot előállítani a vírus ellen. Hátrány, hogy ugyanolyan helyzetben lennénk, mint egy évvel ezelőtt.

– hangsúlyozta a brit kormány járványlefolyást modellező vezető szakembere.

Így pedig a korlátozások jó részét újra be kellene vezetni.

Mindeközben Angliában a napokban ajánlották fel a 16 és 17 éves korosztálynak a vakcina első adagját azért, hogy az iskolakezdésre valamennyi védelmük legyen a vírus ellen. A szigetországban naponta 30 ezer új fertőzöttet regisztrálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!