aggasztó

2021.10.26. 07:30

Kialakult egy új vírustörzs? Komoly vizsgálatok indultak a szomszédban

Betegekből gyűjtöttek mintákat, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A romániai Iasi-ban található fertőző betegek kórházában mintákat gyűjtöttek súlyos és enyhe tünetű páciensektől, hogy megállapítsák: kialakult-e egy romániai vírustörzs.

A mintagyűjtésre azért van szükség, mert felmerült a lehetősége annak, hogy létezik egy romániai variáns – számolt be a Hotnews hírportál alapján a Ripost.

Kiderült: két-három hete figyeltek fel a Covid-19 betegség egy sokkal agresszívebb formájára, ami utalhat egy új variánsra, de ezt addig nem lehet tudni teljes bizonyossággal, amíg nem végezték el a szakemberek a szükséges vizsgálatokat.

Az eredményekre két hetet kell várni.

Az intézmény igazgatója elmondta, mi alapján gyanakodnak egy új vírustörzsre: voltak olyan esetek, amikor a beteg alacsony, percenkénti 3-5 liter oxigénszükséglettel érkezett a kórházba, majd az állapota gyorsan romlott és percenként 25 liternyi oxigénellátásra szorul. Ilyen esetekben azonnal intenzív terápiás kezelésre van szükség.

Korábban a járványtani intézet alelnöke is felvetette, hogy kialakulhatott egy romániai vírustörzs.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!