Bulvár-celeb

2021.10.14. 07:45

Most derült fény a titokra: a földönkívüliek majdnem kirobbantották a harmadik világháborút

Kis híján világégést okoztak a Földre látogató idegenek, állítja egy katonai vezető, akinek komoly rálátása volt a történtekre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Belepiszkáltak az atomfegyverekbe és majdnem kirobbantották a harmadik világháborút a földönkívüliek – ezekről az igencsak bizarr állításokról cikkezik az Amerikai Egyesült Államok Légierejének egyik volt parancsnokára hivatkozva a Daily Star nyomán a Bors.

A lap szerint több volt katonai vezető is kész megerősíteni, hogy az idegenek az elmúlt évtizedek során számos alkalommal babráltak az amerikai védelmi rendszerrel, főleg az atomrakétákkal.

Átvették azok felett az irányítást, sőt, neki is láttak kilőni azokat. Szerencsére a kilövéseket sikerült megállítani. Ha ez nem történik meg, garantáltan kirobban a harmadik világháború, beláthatatlan következményekkel.

Robert Salas a montanai Malmstrom Légierőbázis parancsnokaként volt jelen 1967. március 24-én, amikor tíz interkontinentális atomrakéta működtetése felett elvesztették az irányítást. A volt katona állítja: pár nappal korábban, március 16-án egy másik bázison is megtörtént ugyanez. Az események pedig minden bizonnyal egy intelligens, földönkívüli létforma támadásának részét képezték.

Salas egyébként pár nap múlva,

október 19-én fog sajtótájékoztatót tartani Washingtonban, mely során felfedi azokat a bizonyítékokat, amelyeket ő és más volt katonai vezetők állítottak össze arról, hogy az idegenek nemcsak hogy köztünk vannak, de egyáltalán nem biztos, hogy békések a szándékaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!