Bulvár-celeb

2022.11.03. 09:10

Újabb, gyorsan terjedő koronavírus-variáns fertőz a szomszédban

Romániában is megjelent az omikron új, Amerikában nagyon gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata: a közegészségügyi intézet (INSP) e heti összesítése szerint az országban eddig öt ilyen fertőzést azonosítottak.

Illusztráció:Shutterstock

Az INSP jelentése a koronavírus „aggodalomra okot adó” változatainak (VOC) gyakoriságával foglalkozik, és csak egy lábjegyzetben szerepel, hogy az elmúlt héten beazonosított, „figyelmet igénylő változatok” (VOI) az új, BQ.1-es alvariánshoz tartoznak – írja Tények.hu.

Erre Octavian Jurma temesvári orvos, a romániai koronavírus-járvány egyik legtöbbet idézett kutatója hívta fel a figyelmet, aki „állami szintű vírustagadásnak” minősítette azt, hogy az új kórokozó megjelenésével és közösségi terjedésével a bukaresti egészségügyi minisztérium nem foglalkozik. 

Jurma a szaktárcát hibáztatja azért is, hogy a romániai laboratóriumok egyre kevesebb, a vírusváltozatok pontosabb beazonosítására alkalmas szekvenciális elemzést végeznek.

Míg négy hete 174, három hete 94, két hete 32 szekvenciális elemzést értékeltek ki Romániában, addig múlt héten a számuk 18-ra csökkent, közülük azonban négy már az új vírusalvariánst mutatta ki – jelezte a News.ro által idézett Facebook-bejegyzésében a szakértő.

Illusztráció: Shutterstock

Jurma szerint egy új járványhullám kezdetét jelezheti, hogy múlt héten a korábbi kilencvenről ismét száz fölé emelkedett az intenzív terápiára szoruló koronavírusos betegek száma. Úgy értékelte: ezért is fontos lenne beazonosítani, hogy milyen kórokozó terjed. Romániában egyébként továbbra is enyhén csökkenő tendenciát mutat a fertőzések száma, de a járványgörbe ellaposodott.

A koronavírus szeptemberben megjelent BQ.1-es, illetve BQ.1.1-es omikron-alvariánsa október végén már a fertőzések 29 százalékát okozta az Egyesült Államokban, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hétfői közleménye szerint pedig megjelent már Nagy-Britanniában is, valamint több európai uniós tagállamban. 

Az ECDC arra számít, hogy november végéig, december elejéig ezek az alvariánsok fogják okozni a Covid-fertőzések több mint felét Európában, a jövő év elején pedig részarányuk meg fogja haladni a 80 százalékot.

Az ECDC szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy az új alvariánsok súlyosabb megbetegedést okoznának, mint a nyári járványhullámért felelős BA.4-es és BA.5-ös alváltozatok, viszont a terjedési sebességük azt jelzi, hogy nagyon fertőzőek. Egy tanulmány pedig azt valószínűsíti, hogy ezek a kórokozók is meg tudják kerülni a korábbi változatokkal történt fertőzések vagy az oltás által kialakított immunválaszt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!