Bulvár-celeb

2023.04.06. 10:50

Előkerült egy régi betegség: minden második ember belehal és nincs rá gyógyszer

Egyre jobban terjed.

Illusztráció: Shutterstock

Eddig csak távoli, fejletlen országok horrorbetegsége volt a Candida auris nevű fekete gomba, most viszont már az Egyesült Államok 50 államának több mint felében jelentek meg ilyen esetek, és néhány súlyosan érintett régióban, például Nevadában, Kaliforniában és Floridában több száz fertőzésről számoltak be. 

A gomba megtelepszik a páciens bőrén, és ha nyílt sebet talál, azon keresztül bejut a véráramba. Ha ez megtörténik, a halálozási arány 50-60 százalék.

Denise DuBarry 63 éves korában halt meg, miután egy másik betegség miatti kórházi kezelése alatt elkapta a fertőzést. Ez ugyanis különösen veszélyes azokra, akiknek legyengült az immunrendszerük, ráadásul ellenáll a szokásos antibiotikumos kezelésnek. Denise színésznő volt, aki olyan népszerű filmekben szerepelt, mint például a Charlie angyalai. Lánya is színésznő lett, így mindaz, amit csinál, reflektorfénybe kerül. Nem csoda, hogy felkapta a sajtó, amit anyja betegségéről mondott írja a Daily Mail nyomán a Bors.

Úgy nézett ki, mint egy szörnyeteg, pedig gyönyörű nő volt azelőtt...

A riasztó adatok szerint a fertőzöttek csaknem fele 90 napon belül meghal. A legnagyobb problémát az okozza, hogy nincs ellenszere. A 86 éves Lorraine McCreary is kórházban kapta el a végzetes gombát. Tüdőgyulladással került be, de élve már nem jött ki: halálos agyvérzés vitte el. Amikor a lányával közölték, hogy a Candida auris támadta meg, minden ezzel kapcsolatos cikket elolvasott, így tudta, hogy anyja esélyei nem túl jók.

Furcsa egybeesés, hogy a halálos fertőzésről szóló híradások az HBO Max új horrorsorozata, a The Last of Us bemutatója óta megsokszorozódtak a sajtóban. A gyilkos gombákról szóló aggasztó beszámolók pedig szinte alátámasztják a film apokaliptikus vízióját. Önmagában is sokatmondó a tény, hogy az amerikai ÁNTSZ, 

a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) súlyos globális egészségügyi fenyegetésnek minősítette a Candida aurist, amely becslések szerint 2050-re világszerte mintegy 10 millió ember haláláért lehet felelős, vagyis többért, mint a daganatos megbetegedések.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!