vonzó a 80 milliós piac

2017.12.03. 10:16

NGM: egészségipari együttműködés indul Iránnal

Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok nagy lehetőségeket kínálnak a magyar vállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után. 

A nemzetgazdasági miniszter húszfős üzleti delegáció élen szombaton érkezett kétnapos látogatásra Iránba, útjára több állami intézmény vezetője is elkísérte – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-t.

Varga Mihály elmondta: az elmúlt időszakban dinamikusan erősödtek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, a külkereskedelmi forgalom tavaly 140 százalékkal bővült, mintegy 80 millió dollárt tett ki. Hozzátette, hogy a mostani látogatás célja szorosabbra fűzni a 80 milliós piaccal bíró közel-keleti országgal meglévő kapcsolatokat. Ehhez a törekvéshez illeszkedik a Teheránban aláírt egészségipari együttműködési megállapodás, amelynek révén üzleti lehetőségek nyílhatnak egyebek mellett a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt.

A szándéknyilatkozat kiterjed az oktatási intézmények, kutatóközpontok közötti közvetlen együttműködésre is, és elősegíti a hallgatók, oktatók kölcsönös látogatásait és tapasztalatcseréjét – ismertette a tárcavezető.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kétoldalú gazdasági együttműködés területén komoly eredményeink vannak, ezek közé tartozik az idei évtől alkalmazható, kölcsönösen előnyös kettős adóztatási egyezmény.

Februárban első alkalommal ülésezett a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság, amelyen szándéknyilatkozat született a kis- és középvállalkozások és az ipari parkok együttműködésének fejlesztésére, illetve a turisztikai együttműködés szorosabbá tételére. A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben várhatóan tovább erősödnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, mindezt pedig alátámasztja, hogy az autóbuszgyártás, az orvostechnika, az olajipar és az energetikai berendezések területén, de a mezőgazdasági termékek piacán is folyamatosan bővül a kétirányú áruforgalom – fejtette ki Varga Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!