jól járhatnak a hazai méhészek

2018.02.13. 12:22

Magyar javaslatra szorulhatnak vissza a hamis kínai importmézek

Félmillió európai méhész jövője és a kontinens biológiai sokféleségének megőrzése is függ az Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője által előterjesztett jelentésben szereplő javaslatok elfogadásától.

Baj, 2017. május 27. Bodnár Béla méhész keretet készít elő a pergetéshez Baj közelében lévő méhészetében 2017. május 27-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bodnár Boglárka

Az európai piacra érkező összes importméz 20 százaléka hamis az Európai Bizottság (EB) referencialaboratóriuma szerint -érzékeltette a helyzet komolyságát a Világgazdaságnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. A mézpiac tisztábbá tétele tehát igencsak égető kérdés, amelynek rendezéséhez azonban még nincsenek meg a szükséges jogszabályi feltételek. Az OMME-elnök szerint például

nagy probléma, hogy az áru nyomon követése – ami a magyar jogszabályok szerint itthon kötelező – az unióban nem elvárás.

Vagyis ha egy mézkeverőt ellenőriznek, az adott tételről nem is szükséges papírokkal igazolniuk, hogy az melyik méhésztől származik.

Erdős Norbert jelentése a mézpiac tisztítása érdekében több javaslatot is megfogalmaz: Egyebek mellett például érzékeny termékké nyilváníttatná a mézet (vagyis csak az EB felhatalmazásával rendelkező állatorvosok ellenőrzésén megfelelt mézüzemek kaphatnának működési engedélyt). A jelentés szerint Kínából évente körülbelül 100 ezer tonna importméz érkezik az unióba, ami duplája a 2002-ben behozott mennyiségnek, miközben a világon máshol csökkent a méhcsaládok száma.

Az ágazat fennmaradását biztosító támogatások nemcsak a mézpiac számára fontosak, hiszen a méhek hiányát az egész gazdaság megérezné. Ugyanis

a növényfajok 84 és az élelmiszergyártás 76 százaléka függ a méhek tevékenységétől, amivel a méhészet gazdasági jelentőségét mintegy évi 14,2 milliárd euróra becsülik a szakértők.

Emellett az ökológiai egyensúly fenntartásához és a kontinensen fennálló biológiai sokféleség megőrzéséhez is hozzájárul az ágazat. Nem mellesleg több mint félmillió uniós polgár számára biztosít fő- vagy mellékjövedelmet.

A jelentésben szereplő javaslat a jelenlegi támogatásokat – az uniós forrásból és a nemzeti költségvetésekből érkező 36-36 millió eurót – 50 százalékkal emelné meg. Azt is javasolják, hogy az államok szálljanak be a méhészek oktatásába. Az is szerepel a javaslatok között, hogy a méhpusztulásokért tudományosan is igazoltan felelős növényvédő szerek használatát az EU tiltsa meg.

Borítókép: Bodnár Béla méhész keretet készít elő a pergetéshez Baj közelében lévő méhészetében. MTI / Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!