Chocosuisse

2018.02.22. 16:34

Nőtt a svájci csokik iránti európai kereslet

A svájciak kevesebb, az európaiak több svájci csokit ettek tavaly, mint egy évvel korábban - áll a svájci csokoládészövetség jelentésében.

A Chocosuisse csütörtökön azt közölte, hogy tavaly a svájci csokoládék eladásából származó bevétel 3,1 százalékkal, 1,86 milliárd frankra (1 frank=271,92 forint) emelkedett.

A Svájcban készült csokik legnagyobb piaca Németország, ahol tavaly először nőttek az eladások három éven belül. Bővült a svájciak csokieladása Nagy-Britanniában és Franciaországban is.

A három országba irányul a svájci csokiexport 38 százaléka.

Tavaly összesen 128 ezer tonna svájci csokoládé került exportra, ami 4,8 százalékkal múlta felül a 2016. évit.

A svájciak tavaly kevesebb svájci csokit ettek, mint egy évvel korábban. A Chocosuisse számításai szerint Svájcban az egy főre eső csokoládéfogyasztás tavaly 10,5 kilogramm volt, fél kilóval kevesebb, mint 2016-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!