Digitális mintaétterem

2019.05.24. 13:37

Londonba tart egy magyar étteremlánc

A határon túl is bővíti hálózatát a Cyberg által irányított Kajahu étteremlánc, amely a nemzetközi tőkepiacokat is célba veszi, és folyamatosan fejleszti digitális platformját.

A nemzetközi terjeszkedés küszöbére lép a tőzsde Xtend kategóriájában jegyzett Cyberg – olvasható a Világgazdaság cikkében.

A társaság nemzetközi sajtótájékoztatóján erre hivatkozva az is elhangzott, hogy a cég részvényeivel való kereskedést is felfüggesztették tegnap. Rózsa Balázs igazgatósági elnök és Szabó Erik testületi tag elmondták, hogy a Cyberg kizárólag franchise-partnereken keresztül kívánja hálózatát bővíteni.

Bár a Petőfi Sándor utcai digitális mintaétterem a cég saját tulajdonában áll, a Corvin-negyedben átadott második vendéglője már franchise-szerződéssel kapcsolódik a társasághoz, akárcsak az idén az ausztriai Parndorfban megnyíló egység.

Eddig hazánkban, a másik három visegrádi országban és Ausztriában a társaság partnerei összesen 83 egység megnyitását vállalták.

A következő cél, hogy Anglia, Németország, Spanyolország, Franciaország, Oroszország és Olaszország területére adják el az úgynevezett master-franchise-jogokat. Ebben a konstrukcióban

egy-egy országra a franchise-jogokat egy cégnek adják át, amely a hálózatot – a jogok továbbadásával – az adott területen felépíti. A következő étterem a tervek szerint Londonban nyílik, majd az európai, amerikai, közel- és távol-keleti piacokon folytatódik a terjeszkedés.

Ezzel párhuzamosan a Cyberg tőkepiaci aktivitása is nemzetközivé válik, miután a cég tanácsadói szerződést kötött Björn Ehring német pénzügyi szakemberrel, aki eddig több mint ötven tőzsdei bevezetést koordinált.

A vállalat néhány éven belül a londoni tőzsdén, majd távlati célként a Nasdaqon is meg kíván jelenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!