2020.04.19. 20:01
Háromszázmilliárd koronára nőhet a cseh költségvetés hiánya
Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter javasolni fogja, hogy a kormány terjessze a parlament elé a megfelelő törvénymódosítást, amely az eddigi 200 milliárdról 300 milliárdra emelné a deficitet.
Csehország idei költségvetési hiánya elérheti a 300 milliárd koronát (4050 milliárd forint). Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter ezért hétfőn javasolni fogja, hogy a kormány terjessze a parlament elé a megfelelő törvénymódosítást, amely az eddigi 200 milliárdról 300 milliárdra emelné a deficitet.
„Előző javaslatunk előterjesztése óta a helyzet úgy módosult, hogy az államkassza bevételei további 60 milliárd koronával csökkentek” – magyarázta Schillerová a helyzetet a közszolgálati hírtelevízió (CT24) vasárnapi vitaműsorában.
„Összeszámoltam minden intézkedést, azokat, amelyeket már megtettünk és azokat is, amelyeket megteszünk. Már ebben a pillanatban a költségvetés kiadásai meghaladják a 120 milliárd koronát” – tette hozzá a miniszter.
A cseh parlament képviselőháza március 24-én hagyta jóvá a pénzügyminisztérium javaslatát, hogy a költségvetési hiányt az idei évre tervezett 40 milliárd koronáról 200 milliárd koronára emeljék. Alena Schillerová tárcavezető már akkor azt mondta: nem kizárt, hogy ezek az adatok még módosulni fognak.
Az ellenzék bírálja a kormány elképzeléseit, és elhamarkodottnak tartja. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) állásfoglalása szerint a pénzügyi tárcának először a lehetséges tartalékokat, megtakarításokat kellene megvizsgálnia, és csak azután lenne szabad a költségvetési hiány emeléséhez nyúlnia.
„Meg kell ezt lépnünk, hogy megvédjük a gazdaságot, megvédjük a polgárokat, hogy ne essünk a szakadékba. Történelmileg ez lesz az egyik legmagasabb költségvetési hiány” – mutatott rá a miniszter.
A vita során elmondta, hogy a kormány összes eddigi támogatási programját legalább május végéig meghosszabbítják.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg