Járvány

2021.12.25. 07:08

A WHO vezetője a globális egészségügyi munkaerőhiány súlyosbodására figyelmeztetett

A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvő hiányára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelő támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egy hétfői genfi tájékoztatón.

A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvő hiányára.

Az orvosok, ápolók "több mint két éve éjjel-nappal dolgoznak, és sokan közülük kiégtek, nem kapnak megbecsülést a munkájukért". 

Emlékeztetett arra, hogy a világjárvány kezdetén "sok támogatást" kaptak az egészségügyi dolgozók. Ezt azonban tettekre kell váltani: a kormányoknak segíteniük kell a munkakörülményeik javításában a fizetés és a képzés terén - hangsúlyozta.

"A Covid az egész egészségügyi rendszer számára kihívássá vált. Egy olyan időszakban, amikor több dolgozóra - ápolókra és orvosokra - van szükségünk, valójában elveszítjük őket" - folytatta a főigazgató.

Elmondása szerint "már a járvány előtt is komoly hiány volt az egészségügyi szakemberekből". A helyzet most még tovább romlik - tette hozzá.

Azt hangoztatta, hogy megérti az egészségügyi dolgozók csalódottságát. Felszólította ezért a médiát: 

"emlékeztesse az országokat, hogy valóban fektessenek be az egészségügyi rendszerekbe, különösen a munkaerőbe".

Szólt arról is, hogy a koronavírus omikron variánsa gyorsabban terjed, mint a delta változat, és fertőzéseket okoz a beoltott vagy a betegségből felépült emberek körében.

Kijelentette: már "következetes bizonyítékok vannak arra, hogy az omikron variáns lényegesen gyorsabban terjed, mint a delta". Hozzáfűzte, 

valószínű, hogy a beoltott vagy felépült emberek is meg- vagy újrafertőződnek.

Észrevétele összhangban áll a londoni Imperial College múlt heti tanulmányának megállapításával, amely szerint az újrafertőződés kockázata több mint ötszörös, és nincs jele annak, hogy az omikron variáns enyhébb lenne, mint a delta.

Gebrejeszusz kijelentette, 2022 legyen az az év, amikor "véget vetünk a világjárványnak". Legyen az az esztendő, amikor minden ország befektet a jövőbeni ilyen mértékű katasztrófákra való felkészülésbe. Végezetül sürgette a nemzeteket, hogy fordítsanak forrásokat az egészségügyi alapellátáson alapuló fenntartható egészségügyi rendszerek kiépítésére, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáféréssel.

A WHO szerint a világjárvány kezdete óta csaknem 274 millióan fertőzödtek meg a koronavírussal, amely több mint 5,35 millió áldozatot szedett.

 

Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápolók a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja, a Honvédkórház koronavírussal fertőzött betegek ellátására kialakított osztályán 2021. december 15-én. (Balogh Zoltán/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!