csődközelben

2018.05.22. 12:27

Amerika enyhíti a ZTE ellen elrendelt szankciókat

A ZTE a negyedik legnagyobb mobil távközlési hálózati berendezés gyártó a világon az európai Ericsson és Nokia, valamint a kínai Huawei után. Mobil készülékeivel pedig az egyik legnagyobb márkának számít az amerikai piacon.

Az amerikai kormány áprilisban hét évre eltiltotta a ZTE céget az amerikai technológia használatától az Irán és Észak-Korea elleni amerikai exporttilalom megszegése miatt egy évvel ezelőtt kivetett, de felfüggesztett büntetés feltételeinek be nem tartása miatt.

Mivel a ZTE termékei nagyrészt amerikai gyártmányú félvezető áramkörökre és részegységekre épültek, az intézkedés miatt a kínai vállalatnak részben le kellett állítania a gyártást. Az amerikai alkatrészek beszerzésének a tilalma akár csődbe is sodorhatta volna a ZTE-t.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC tévécsatornának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a cél a ZTE csődjének az elkerülése volt”. A ZTE ügyét felügyelő Wilbur Ross kereskedelmi miniszter pedig a hírek szerint a jövő héten Pekingbe látogat.

A Wall Street Journal értesülése szerint a ZTE vezetésének és igazgatótanácsának az átalakításáról, valamint a cégre kiszabott büntetés mértékéről született újabb megállapodás a felek között. Az amerikai kormány egyúttal feloldja az alkatrészek vásárlására és szoftver használatára a kínai cég ellen elrendelt tilalmat. A megállapodást azonban még nemzetbiztonsági vizsgálatnak is alávetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!