Krimi

2023.04.17. 05:50

Végigbűnözte Európát a magyar sorozatgyilkos – élvezettel ölt

Kétezer kilométeren át menekült 23 hamis útlevéllel.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: KLProduction

A 46 éves ötszörös gyilkos Fehér Norbert bár már soha nem szabadulhat, most újra bíróság elé kell állnia – írja a Bors.

A madridi estremerai börtönben ül az a magyar származású férfi, aki két országban öt embert végzett ki hidegvérrel. Az újvidéki születésű sorozatgyilkos először Olaszországban ölt. Kezdetben idős házaspárokat rabolt ki, el is ítélték, ám néhány év után, 2015-ben kedvezménnyel szabadult, mert a börtön káplánja szerint jó útra tért.

 A börtönben úgy tudták, hogy orosz állampolgár, így ragadt rá gúnyneve: „Igor, az orosz”.

Fegyvereket szerzett és újra rabolni kezdett: egy csapost és egy mezőőrt hidegvérrel lelőtt. Menekülése már-már regénybe illő: ezer csendőr üldözte napokon át, közben aludt fa gyökere alá ásott lyukban, órákig bujkált egy folyó mélyén légzőpipát használva, majd lopott kerékpárral áthajtott a rendőrök gyűrűjén. Először Genovába tekert, majd a franciaországi Nizzába, aztán végig a tengerparton, Barcelona érintésével Valenciáig.

Felvette a kamera a csapos meggyilkolását 
Forrás: Bors

Öt hónapon át nyomta a pedált, több mint kétezer kilométeren keresztül. Nyolc biciklit használt el, mindegyiket lopta, zsebében 23, különböző névre kiállított útlevél lapult.

Forrás: Bors

2017 szeptemberében ért Valenciába, heteken át gyümölcsszedésből élt, majd házakat tört fel, autókat lopott, közben pedig háromszor gyilkolt: autójával karambolozott, a kiérkező rendőröket és segítőjüket megölte. Hosszú üldözés után fogták el 100 kilométerrel arrébb.

Fehér Norbertet múlt csütörtökön ítélték életfogytiglanra a spanyolországi gyilkosságokért. Előtte Olaszországban is kapott már egy életfogytiglant, így szabadulása teljességgel kizárt. 

A madridi ítélet miatti dühkitörése közben a börtönőrére támadt: a fegyvere egy, a cellája letört csempéjéből készített tőr volt. A foglárt arcon szúrta, de szerencsére a döfés nem volt halálos.

Egyenként öllek meg titeket

– üvöltözte, míg négy őr le nem fegyverezte.

Emiatt most újra bíróság elé kell állnia, ám kérdéses, hogy két életfogytiglani után van-e még olyan büntetés, amelynek elrettentő hatása van Fehér számára. 

A cellájában találtak egy újabb kést, amelyet az ebédre kapott sertésborda csontjából készített. A mostani eset kísértetiesen emlékeztet a hat évvel ezelőttire, amikor öt börtönőrt küldött kórházba, akik cellájából próbálták egy tárgyalásra előállítani.

Forrás: Bors

 A madridi börtön parancsnoka ezt mondta róla:

Igor rendkívül agresszív, nagyon óvatosnak kell lennünk vele. Permanens feszültségben él, mindig mindenkivel háborúban áll, és azt képzeli, hogy mindenki ellene van. Évek óta terrorizálja azokat, akik a börtön biztonságáért felelősek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!