Hiába kérlelték a sportlegenda rajongói

2020.01.28. 21:57

Coelho törölte Kobe Bryanttel közösen kezdett gyerekkönyvének kéziratát

A brazil regényíró semmi értelmét nem látja annak, hogy nélküle publikálja.

Fotós: David Swanson

Paulo Coelho és Kobe Bryant egy gyerekkönyvön dolgozott együtt, de a brazil író bejelentette, hogy a kosárlabdasztár halála után törölte közös munkájuk kéziratát.

A 72 éves brazil regényíró hétfőn idézte fel az AP hírügynökségnek,

hogy 2016-ban, Bryant visszavonulása után merült fel bennük egy közös gyerekkönyv ötlete.

A köteten néhány hónappal ezelőtt kezdtek el dolgozni, miután augusztusban Bryant ismét megkereste.

Miután a 41 éves egykori sztársportoló vasárnap helikopter-baleset áldozata lett, Coelho bejelentette, hogy egyedül nem fejezi be a közös munkát, törölte az addig elkészült írást.

„Töröltem a vázlatot, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy nélküle publikáljam”

mondta.

Ez nem azt jelenti, hogy ne akarna majd írni arról, mi mindent tanult Bryanttől, és arról, hogy milyen nagyszerű ember volt. „De egy gyerekkönyvnek így semmi értelme sincs már” fűzte hozzá.

Coelho bejelentése sok Bryant-rajongónak okozott csalódást, akik elárasztották az író közösségimédia-oldalait a kéréseikkel, hogy ne törölje az eddig elkészült közös munkát.

Bryant Coelho nagy rajongója volt, Az alkimistát a kedvenc könyvének nevezte, és csapattársaitól volt ügynökén át sokaknak ajánlotta.

A könyvvel a hátrányos helyzetű gyerekeket akartak bátorítani azzal, hogy a sport kitörési lehetőséget adhat számukra.

Az író szerint a kosárlabdasztár nagy örömmel dolgozott a könyvön, hogy jó példát adjon a gyerekeknek, különösen a nehéz körülmények között élőknek.

A helikopter-balesetben Bryant négy gyermeke közül a vele utazó 13 éves lánya, Gianna is elhunyt a gép további hét utasával együtt.

Az író nem mondta el, hogy hány oldal készült el a könyvből, és azt sem, hogy adtak-e már címet neki.

Bryant kiadója, a Granity Studios ifjúsági és gyerekregényeket publikált, de 2018-ban megjelentette The Mamba Mentality: How I Play című önéletrajzi írását is.

Coelho méltatásában kiemelte, hogy a kosaras élete nem csak a sport és a versengés körül forgott.

Nagyon sok minden járt a fejében. Tragikus halála után látszik, hogy milyen fontos volt ő a világ számára. Még sokat fogunk beszélni örökségéről, amit nem csak a sportban hagyott maga után

fogalmazott Coelho.

Borítókép: Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai profi kosárlabdázó portréja egy óriáskivetítőn a Los Angeles Lakers otthonának számító Staples Center közelében 2020. január 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!