Járvány

2020.05.14. 11:39

Ismét látogathatóak a kastélyok, az emlékhelyek és az állatkertek Belgiumban

A kulturális helyszínek újranyitása ugyanakkor nem jár a területükön található éttermek, kávéházak, vagy játszóterek megnyitásával.

A koronavírus-fertőzés terjedésének létesítményükön belüli elkerülése érdekében a szükséges higiéniai feltételek megteremtése, illetve online vagy telefonos jegyvásárlás biztosítása mellett május 18-tól újra kinyithatják kapuikat a múzeumok, a látogatható kastélyok és emlékhelyek, valamint az állatkertek Belgiumban – jelentette be a belga miniszterelnök szerdán.

Sophie Wilmes azt közölte, hogy a járvány visszaszorítását célzó intézkedések feloldásának második szakaszában a kulturális helyszínek újranyitása nem jár a területükön található éttermek, kávéházak, vagy játszóterek megnyitásával.

Hétfőtől folytatódhat az oktatás az alap- és középfokú intézményekben, valamint kinyithatnak a legfeljebb 50 standdal rendelkező piacok. A kereskedőknek és alkalmazottjaiknak, illetve azokon a munkahelyeken, ahol a személyes kontaktus elkerülhetetlen, kötelező lesz a szájat és az orrot takaró maszk viselése. A vásárlók és ügyfelek számára a legalább másfél méteres távolság megtartását írták elő.

A május 4-től már engedélyezett szabadtéri sportolás mellett hétfőtől megengedett lesz a legfeljebb 20 résztvevővel zajló szabadtéri sportfoglalkozás megtartása.

Az esküvők és a temetések vonatkozásában a miniszterelnök azt mondta, május 18-tól legfeljebb 30 ember részvételével az ilyen események megtarthatók, ha biztosítható a megfelelő távolság betartása, a hivatalos ceremónia utáni fogadás azonban nem engedélyezett.

Tájékoztatása szerint a rendkívüli intézkedések fokozatos feloldásának harmadik szakaszának bejelentésére várhatóan június 8-án kerül sor. Ekkor eshet szó leghamarabb a turisztikai tevékenységek fokozatos újraindításáról, valamint az éttermek, bárok, teraszok és kávéházak újbóli megnyitásáról. Tájékoztató várható a nyári szakmai gyakorlatok, az ifjúsági táborok, valamint a kisebb csoportokat vonzó rendezvények megtartásáról is, illetve az istentiszteletek látogatásáról. A nagy tömegeket vonzó kulturális, sport-, turisztikai és rekreációs események megtartása június 30-ig tilos – húzta alá a belga miniszterelnök.

A közegészségügyért felelős belga hatóság szerdai tájékoztatása szerint lassan tetőzhet a járványgörbe az országban, ugyanis harmadik egymást követő napon 200 környékén mozog a koronavírus-fertőzéssel újonnan nyilvántartásba vettek száma. Jelenleg 53 981 fertőzöttet tartanak nyilván az országban.

Csökkenő tendenciát mutat a kórházi kezelések száma is. Szerdán 2014 embert ápoltak koronavírus-fertőzéssel. Kórházba az elmúlt 24 órában 70 embert szállítottak és 205-en hagyhatták el a gyógyászati intézményeket. Intenzív ápolásban jelenleg 420 embert részesítenek, míg számuk a hét elején közel 500 volt. Három nap alatt alig 200, kedd óta 82 ember halt meg a betegségben, március 11. óta 8843.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) szerdai adatai szerint a napi fertőzésszám egy hét alatt mintegy megfeleződött. Amíg a múlt hét közepén még mintegy napi 450 esetben, az elmúlt egy nap alatt 227 embernél mutatták ki a kórokozót, ezzel 43 211-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma az országban.

Kórházba a korábban átlagos 100-110 helyett egy nap alatt 52 embert szállítottak, noha a hét elején ennek kevesebb mint a feléről érkezett híradás. Jelenleg 11 430 embert ápolnak egészségügyi intézetekben, mintegy 120-szal többet, mint hétfőn.

Valamivel emelkedett a halálesetek száma is, ugyanis amíg hétfőn 18 ember hunyt el a betegségben, addig egy nap alatt szerdára 52. A vírus következtében 5562-en haltak meg Hollandiában.

Luxemburgban a frissen közzétett adatok szerint szerdára 10 új koronavírus-fertőzést regisztráltak a 620 ezer lakosú országban. Az elmúlt három nap alatt 18-at. A nagyhercegségben 3904 fertőzöttet tartanak nyilván. Egy újabb halálesetről érkezett jelentés. Ezzel a járvány luxemburgi megjelenése óra 103-an haltak meg az országban.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium közlése szerint a hét elején közreadott adatokhoz képest 22-vel többet, jelenleg 89 embert ápolnak kórházakban. Közülük 22-en részesülnek intenzív ellátásban, nyolccal többen, mint három nappal ezelőtt. Újabb nyolc embert engedtek haza gyógyultan, eddig 887-en távozhattak a kórházakból. Luxemburgban a járvány megjelenése óta 57 687 vírustesztet végeztek – közölte a minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!