szavazási eredmény

2020.07.09. 10:45

Kiderült, melyik Morricone-filmzenét szeretjük leginkább

Legutóbb arról kérdeztük olvasóinkat, melyik a kedvenc Morricone alkotta filmzenéjük.

Italian composer Ennio Morricone poses during an interview in Rome on July 3, 2017. (Photo by TIZIANA FABI / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Tiziana Fabi

A kérdés inkább költői lehetne, hiszen Ennio Morricone pályája kezdete, az 1950-es éve óta több mint 500 film zenéjét komponálta. Köztük olyan klasszikusokét, mint az Egy marék dollárért vagy a Volt egyszer egy vadnyugat, amelyek többek között éppen Morricone dallamainak köszönhetően váltak a filmtörténet ikonikus alkotásaivá.

A néhány napja, július 6-án elhunyt Ennio Morricone – akit gyakran csak „Mester” néven emlegettek – zsenialitása egyebek mellett abban rejlett, hogy rendkívüli arányérzékkel tudott egyedi, megjegyezhető zenét komponálni, amely ugyanakkor a film jeleneteihez is remekül illeszkedett, nem bontotta meg a teljes alkotás egységét.

Zenéi ugyanakkor önálló komolyzenei művekként is értelmezhetők, s ha lehunyt szemmel hallgatjuk őket, szinte látjuk magunk előtt pörögni a hozzájuk tartozó film képkockáit. Annál is inkább, hiszen Morricone az egyes jelenetekhez, szereplőkhöz gyakran csatolt saját dallamot, amelynek felcsendülése mindig jelezte a nézőnek, kinek a felbukkanása várható a vásznon (gondoljunk például Charles Bronson, azaz Harmonika belépőjére a Volt egyszer egy Vadnyugatban).

Legutóbb olvasóinknak is volt lehetőségük arra, hogy felidézzék három – egymástól különböző stílusú, hangulatú, és korú film – zenéjét és megmondják, melyiket kedvelik leginkább.

Az elsöprő többség (68 százalék) a már említett klasszikus western, a Volt egyszer egy vadnyugat örökzöld dallamára voksolt, ami nem csoda, azt ugyanis minden idők legjobbjai között tartják számon. Nem véletlenül:

Sokan szavaztak még a Jean-Paul Belmondo főszereplésével készült A profi című francia film zenéjére (29 százalék). A gyönyörű dallam olyannyira beleivódott már a köztudatba, hogy gyakran talán eszünkbe sem jut, honnan származik, pedig végighallgatva garantáltan könnyeket csal a szemünkbe:

A legjobb dallamnak is időre lehet szüksége ahhoz, hogy elterjedjen, még akkor is, ha a szerzője Oscar-díjat kapott érte. Talán ez lehet az oka annak, hogy csak kevesen, mindössze 3 százaléknyian tették voksukat a 2016-os Aljas nyolcas című Tarantino-film zenéjére.

Ennio Morricone minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője, akinek neve egybeforrt a minőséggel. Ő volt az első, aki a legmagasabb szintre tudta vinni saját műfajában, amelyhez mások – például John Williams vagy Hans Zimmer – csak évtizedekkel később tudtak csatlakozni.

Morricone meghalt, de zenéinek köszönhetően örökre beírta magát a filmtörténelembe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!