mi lesz a sorsuk?

2020.08.08. 14:40

Vissza akarják szerezni a Parthenón szobrait

A szobrokról évtizedek óta folyik vita Görögország és az Egyesült Királyság között.

Az athéni Parthenón szobrait szeretné véglegesen visszakapni Görögország a British Museumtól a görög szabadságharc 200. évfordulójára, ezért nemzetközi bizottságot hozott létre – mondta el a kínai állami hírügynökségnek adott interjúban Lina Mendoni kulturális miniszter.

A 19. század elején, amikor Görögország még az oszmán birodalom fennhatósága alatt állt, Lord Elgin angol diplomata eltávolíttatta a 2500 éve épített Parthenón templom szobrainak felét, melyek a londoni British Museumba kerültek.

A szabadságharc kirobbanása után néhány évvel megalakult a görög állam, ezután számos alkalommal kérték a márványfrízek visszaadását. A British Museumban kiállított alkotások a fennmaradt szobrok akár 60 százalékát is kitehetik Dimitrosz Pandermalisz, az Akropolisz Múzeum igazgatója szerint.

„Egyesítésük a további 40 százalékkal kulturális parancs. Fontos egyesíteni a most Athénban és Londonban, egymástól elválasztva őrzött szobrokat. Az egyesítéssel nemcsak darabok lesznek, hanem teljes formák” – hangsúlyozta a professzor.

Pandermalisz az Athénban felállított 17 tagú nemzetközi tanácsadó bizottságban is részt vesz. A testület a Parthenón frízeinek újraegyesítésére jött létre, tagjai között brazil, brit, orosz és új-zélandi szakértők is ülnek.

Jövőre nemzetközi konferenciát rendeznek Görögországban a bizottság tagjainak részvételével, hogy elindítsák a frízek visszaadását követelő új kampányt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!