2020.12.03. 11:00
Jövőre is virtuálisan adják át az Emmy-díjakat
A döntéssel, amely lehetővé teszi, hogy – ha virtuálisan is -, de tartani tudják a díjkiosztók időpontjait, a 2022-es díjszezont is biztosítják.
Még jövőre is virtuálisan adja át összes díját az Emmy-díjakról döntő amerikai televíziós akadémia – jelentette be kedden a testület.
Az amerikai Nemzeti Televízióművészeti és -tudományi Akadémia (NATAS) közleménye szerint a nappali műsorok Emmy-díjkiosztóját, a sportműsorok Emmy-gáláját, valamint a hír- és dokumentumműsorok Emmy-díjait, továbbá a technológiai és műszaki Emmyket is virtuális ceremónia keretében adják majd át 2021-ben.
A szervezet indoklásában arra hivatkozott, hogy miközben a koronavírus elleni oltás jövő év közepére már elérhetővé válhat, mégis inkább online tartják meg a díjátadókat, mintsem hogy addig halasszák, amíg végül személyes részvétellel is meg lehet majd rendezni.
A jelenlegi információk alapján a hagyományos közönség részvételével megtartott gálákhoz legkorábban jövő év őszén lehet majd visszatérni – idézte közleményüket a The Hollywood Reporter.
A NATAS közleményében hozzáfűzte, hogy a döntéssel, amely lehetővé teszi, hogy – ha virtuálisan is -, de tartani tudják a díjkiosztók időpontjait, a 2022-es díjszezont is biztosítják, mivel nem zavarhatják majd meg az elhalasztott korábbi díjátadók.
Az amerikai televíziós akadémia egyúttal nyilvánosságra hozta, hogy a sportműsorok Emmy-díjait 2021. június 8-án adják át, a nappali műsorok Emmy-díjainak virtuális gáláját 2021. júniusában vagy júliusában, a hír és dokumentum Emmyk átadását 2021. szeptember 21-22-én, a technológiai és műszaki Emmy-díjátadót pedig 2021. október 10-én tartják.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg