Pandémiás rockhimnusz

2021.04.14. 15:30

Dalt írt Mick Jagger az angliai lezárások feloldásáról (videó)

Mick Jagger egy új számmal ünnepli az angliai vesztegzár végét. Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent pandémiás rockhimnuszban arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot.

Mick Jagger, a Rolling Stones brit rockzenekar énekese az együttes Stones - No filter című európai turnéjának koncertjén Zürichben 2017. szeptember 20-án.

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Walter Bieri

Jagger néhány hete írta az új számot, amelyen a Foo Fighters gitárosával, Dave Grohllal dolgozott együtt, aki Los Angelesből szállt be a munkába.

Jagger meg is köszönte neki, hogy gitárosként és dobosként is közreműködött.

„Öröm volt a közös munka”

– hangsúlyozta.

A 77 éves sztár szatirikus hangvételű dala arról szól, hogy végre kiléphetett a karanténból, ahol a túl sok tévézés már „lobotomizálta” az agyát, és ez a szabadulás optimizmussal tölti el. A refrén pedig azt ígéri, hogy „megszökünk a börtönfalak közül” és „a földi élvezetek édenkertjébe jutunk”.

Háromhónapos lezárás után hétfőn Nagy-Britanniában kinyitottak a boltok és a vendéglátóhelyek is kiszolgálhatták teraszaikon a vendégeket.

Grohl bevallotta, hogy a Jaggerrel való közös munkával és felvétellel egy régi álma vált valóra.

„Pedig már éppen azt gondoltam, hogy az élet nem lehet őrültebb, de az biztos, hogy ez lesz a nyár slágere”

– mondta.

Borítókép: Mick Jagger, a Rolling Stones brit rockzenekar énekese az együttes Stones – No filter című európai turnéjának koncertjén Zürichben 2017. szeptember 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!