Felejthetetlen életmű

2021.11.11. 06:45

200 éve született Dosztojevszkij, a világirodalom egyik legnagyobb alakja

Forrás: Wikipédia

Fotó: Vaszilij Perov

Kétszáz éve, 1821. november 11-én, illetve az akkor Oroszországban használt Julián-naptár szerint október 30-án született Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író, a lélektani regény mestere, a megalázottak és megszomorítottak világának krónikása.

Dosztojevszkij Moszkvában született, apai ágon papok, katonatisztek, anyai ágon kereskedők leszármazottja volt. Apja, a moszkvai szegény kórház orvosa mereven és roppant szigorral nevelte gyermekeit, anyja szelídsége, érzelmes vallásossága azonban ellensúlyozta az atyai szigort.

Anyja 1837-ben meghalt, apját két évvel később saját jobbágyai verték agyon, ami hatalmas traumát okozott Dosztojevszkijnek.

Epilepsziája is ekkor kezdődött.

1838 és 1843 között a pétervári Hadmérnöki Intézetben tanult bátyjával, Mihaillal. Bár tanulmányait sikerrel végezte, érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult. 1845-ben megírta első kisregényét, a Szegény embereket, amelyet a kritika lelkesen fogadott. Az ezt követő időszak pétervári témájú elbeszélései azonban mérsékeltebb sikert arattak.

Nem sokáig örülhetett írói népszerűségének

Éppen kezdődő írói pályáját 1849-es letartóztatása törte derékba. Ekkor rendelte el ugyanis a cári rendőrség a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij-kör tagjainak elfogását.

A csoport 21 tagját, köztük Dosztojevszkijt golyó általi halálra ítélték. A vesztőhelyre kísért rabokkal csupán az utolsó pillanatban közölték, hogy a cár kegyelméből inkább szibériai száműzetés vár rájuk.

Dosztojevszkij az omszki erődbe került 4 év kényszermunkára, majd 1858-ig Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot. 1857-ben feleségül vette a beteges és kissé egzaltált, túlzottan érzékeny Maria Iszajevát, egy tanár özvegyét, akivel 7 évig élt meglehetősen boldogtalan házasságban.

Mire 1859-ben visszatérhetett Szentpétervárra, börtönélményei hatására mélyen hívővé vált. Ifjúkori radikalizmusa helyébe a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett.

Vremja című lapjában jelentette meg a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényeit. A művek sikere lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Nem sokkal később szerelme, Polina Szuszlova oldalán újra külföldre utazott, hogy leküzdhetetlen játékszenvedélyét kielégítse. Ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.

A börtönévek után újabb nehézségek következtek

1864-ben több csapás is érte. Meghalt a felesége és a bátyja, lapját betiltották, sokat veszített a szerencsejátékon, illetve erejét megfeszítve kellett dolgoznia, hogy tartozásait visszafizesse. 1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg benne. Ezzel a művével vált világhírűvé.

Egyes kritikusok szerint akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne, ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna.

1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, akivel regényei gyorsírásos lejegyzésekor ismerkedett meg. Anna nagy szeretettel és melegséggel gondoskodott betegeskedő férjéről, külföldi útjaira is elkísérte. Az író Firenzében fejezte be A félkegyelmű című művét, majd 1872-ben megírta egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket. Hazatérése után pedig megírta A kamaszt, amely saját bevallása szerint is gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.

Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, de még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült.

Néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én Szentpétervárott halt meg, az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Műveiből számos filmes és színházi feldolgozás készült. Legutóbb A hasonmás című kisregényét vitték vászonra Jesse Eisenberg és Mia Wasikowska főszereplésével. Idén decemberben pedig a Nemzeti Színház tűzi műsorára az Ördögöket Nyikolaj Roscsin rendezésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!