A Liverpool kiesett a ligakupából

2017.09.20. 12:56

Klopp megőrül a gyermeteg hibáktól

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője a keddi Ligakupa-kiesést követően nyíltan bírálta játékosait, amiért immár meccsek óta könnyű gólokat kapnak.

„Egy szögletet követően, második szándékból kaptuk az elsőt, majd megint egy bedobás után jött a gól. Őszintén szólva, rosszul vagyok az ilyenektől, ezt egyszerűen nem lehet csinálni” – nyilatkozott ingerülten a német szakember.

A Liverpool védelme gyengén teljesít a mostani szezonban. Az együttes kilenc eddigi tétmérkőzéséből mindössze kettőn nem kapott gólt, ráadásul az utóbbi időben a támadóknak is rendre gondjuk akad az ellenfél kapujának közelében, így a gárda a legutóbbi négy meccsén nem tudott győzni.

Kedden este, a Leicester City vendégeként a liverpooliak hiába birtokolták 70 százalékban a labdát, és lőttek 21-szer kapura, egyetlen gólt sem szereztek, így 2-0-s vereséggel búcsúztak a sorozattól.

„Az első félidőben remekül játszottunk, akkor el kellett volna döntenünk a meccset. A Leicester City azonban túlélte ezt az időszakot, mert a helyzeteknél nem voltunk elég pontosak” – kesergett Klopp.

A Liverpool gyorsan revánsot vehet legyőzőjén, mivel szombaton, a bajnokságban is a Leicester Cityhez látogat.

Borítókép: AFP PHOTO / Paul Ellis

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában