Abu-Dzabi

2017.11.26. 09:22

F1: Bottas a szezonzáró megnyerésére gyúr

A Mercedes finn versenyzője F1-es pályafutása során először szerzett két egymást követő versenyen pole pozíciót, két hete Brazíliában is ő indulhatott az első rajtkockából csapattársa, Hamilton kiesése után.

A Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén pályafutása negyedik edzéselsőségét szerezte meg a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas, megelőzve csapattársát, Lewis Hamiltont. Harmadik helyen, több mint fél másodperccel lemaradva a Ferrari pilótája, Sebastian Vettel zárt.

A Mercedes finn versenyzője F1-es pályafutása során először szerzett két egymást követő versenyen pole pozíciót, két hete Brazíliában is ő indulhatott az első rajtkockából csapattársa, Hamilton kiesése után.

„Az autó sokkal jobb volt a Q3-ban, mint a hétvége során addig bármikor. A jelek szerint sikerült a harmadik szakaszra fordulva találni még annyi pluszidőt a beállításokban, ami elég volt a pole-hoz. Kicsit elszomorított, hogy Brazíliában nem tudtam győzelemre váltani az edzéselsőséget. Holnapra viszont egyértelmű a célom!” – jelentette ki határozottan Valtteri Bottas, hogy vasárnap elsődleges feladatának a szezonzáró megnyerését tekinti.

Ami csapattársát, a világbajnoki címet már korábban begyűjtő Lewis Hamiltont illeti: számára a történelem ismétli magát. Amikor ugyanis Hamilton 2015-ben három versennyel a futam vége előtt világbajnok lett, onnantól kezdve akkori csapattársa, Nico Rosberg nyerte meg a hátralévő három időmérőt. Idén két futammal a szezon vége előtt lett bajnok a brit pilóta, a hátralévő két időmérőt pedig megint soros csapattársa nyerte meg.

„Valtterinek fantasztikus időmérője volt, csak gratulálni tudok neki, kiváló munkát végzett, főleg a Q3-ban volt lenyűgöző. Mindent beleadtam, a határon autóztam, de ma Valtteri jobb volt„ – ismerte el az immár négyszeres világbajnok.

A szintén négyszeres bajnok Sebastian Vettel ugyan fél másodperccel lemaradt a Mercedesek mögött, mégsem volt csalódott az időmérőt követően.

„Összességében elégedett vagyok az autóval, bár az tény, hogy kicsit sok a fél másodperc hátrány, de remélem, holnapra közelebb tudunk majd kerülni versenytempóval a Mercedeshez. Az utolsó versenyen fontos a jó szereplés, mert nagy löketet adhat a monoton téli hónapokra” – magyarázta Vettel.

Az időmérő nagy részén nem muzsikált túl fényesen Daniel Ricciardo Red Bullja, aztán a Q3-ban valahonnan előrántott egy olyan kört, amivel befért a két Ferrari közé a negyedik helyre.

„Boldog vagyok ezzel az eredménnyel. Gondoltam, hogy a második sorra talán jó lehet, és csalódott lettem volna, ha ez nem jön össze. Igaz, az első Q3-as köröm elég ramatyul sikerült, de szerencsére rájöttünk, hogy miért, így a végén sikerült legalább az egyik Ferrarit megelőznöm. A futamon aztán lehet a dobogóra is esélyünk, csak jó start kell hozzá, és már ott is vagyok” – mondta Ricciardo.

Utolsó F1-es időmérőjén a tizedik helyet érte el Felipe Massa, aki elmondása szerint tökéletes időmérős teljesítményt nyújtott.

„Szeretném jól érezni magam az autóban. Igazán nem veszíthetek semmit, úgyhogy azt gondolom, bátran kockáztathatok mindent. Így kell visszavonulni. Jó köridőkkel, jó versenyen, a legjobbadat adva, én pedig pont erre készülök holnap” – jelentette ki a brazil pilóta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában