marad a spanyol

2017.11.30. 18:32

A Manchester City hosszabbított egyik legjobbjával

David Silva egy évvel, 2020-ig meghosszabbította szerződését a Manchester City labdarúgócsapatánál.

„Büszke vagyok arra, amit az együttesnél eddig eltöltött hét és fél év alatt elértem” – mondta a klub honlapjának a középpályás. A 31 esztendős világbajnok és kétszeres Európa-bajnok spanyol labdarúgó Josep Guardiola vezetőedzőre hivatkozva hozzátette: jó helyzetben vannak ahhoz, hogy a 2017/18-as szezonban, illetve az utána következő években is trófeákat nyerjenek.

A bajnokságban a tabella élen álló Manchester City nyolcpontos előnnyel vezet a második helyezett Manchester United előtt. Az együttes a Bajnokok Ligájában a csoportkör ötödik fordulóját követően még hibátlan, így már biztos csoportelsőként jutott tovább a tavaszi nyolcaddöntőbe. David Silva a szezonban 18 tétmeccsen lépett pályára – a bajnokságban és a BL-ben egy találkozót hagyott ki -, egy gólja mellett tíz gólpasszt adott.

A Manchester City 2010 nyarán a Valenciától szerződtette David Silvát, aki jelenlegi csapatával kétszer nyert bajnokságot és Ligakupát, valamint egyszer FA Kupát és angol Szuperkupát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában