La Liga

2017.11.27. 09:39

Röhejes, amit a bírók műveltek Messi „góljánál”

Andrés Iniesta, az FC Barcelona labdarúgója szerint „a világon mindenki látta, csak pont azok nem, akiknek látniuk kellett volna”, hogy csapattársa, Lionel Messi meg nem adott gólja szabályos volt a Valencia elleni vasárnapi rangadón.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

„Kolosszális hiba volt. Mindenki tévedhet, de még én is láttam a középpályáról, hogy gól volt” – mondta Jordi Alba, aki az 1-1-re végződött találkozón a 82. percben a Barcelona egyenlítő gólját szerezte, éppen Messi pontos átadásából. „Ilyen nem fordulhatna elő, velünk pedig már az előző idényben is megtörtént a Betis ellen” – tette hozzá.

Messi a 30. percben, 0-0-nál kapásból, 17 méterről lőtt kapura, Neto, a hazaiak hálóőre pedig ügyetlenül ért a labdához, amely a lábai között a gólvonalon túlra pattant, de Iglesias Villanueva játékvezető nem ítélt gólt.

„Sok olyan helyzet van, amit a VAR segítségével sem lehet egyértelműen eldönteni, de bízom benne, hogy az ehhez hasonlókban azért segítene” – utalt arra Sergio Busquets, a katalánok középpályása, hogy a spanyol bajnokságban a következő idénytől alkalmazzák majd a videóbíró-technológiát, melyet a Bundesligában és a Serie A-ban már használnak. – „Ez egy olyan fejlődési állomás, amelyre szükségünk van, és nemcsak a mostani gól miatt” – mondta. Hozzátette: a spanyol élvonalban a világ legjobbjai játszanak, a liga a világ legerősebb bajnoksága, így „megérdemli, hogy a legjobb technikát” alkalmazzák benne.

„Messi gólja egyértelmű volt” – reagált a barcelonai edző, Alejandro Valverde. A tréner ugyanakkor visszafogott maradt, már csak azért is, mert csapatának a kilencedik fordulóban olyan gólt ítéltek meg a Málaga ellen, amely előtt a labda már elhagyta a játékteret.

Az éllovas Barcelona a 13. fordulót követően megőrizte a négypontos különbséget a második helyen álló Valenciával szemben, a harmadik Atlético Madriddal és a negyedik Real Madriddal szemben viszont nyolc pontra csökkent az előnye.

Íme, az eset:

Borítókép: Lionel Messi a játékvezető lábainál fekszik a Mestalla Stadion gyepén Valenciában, a döntetlenre végződött La Liga-találkozón.

AFP PHOTO / Jose Jordan

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!