a kölyök

2018.07.10. 12:55

Torres nem marad Európában

A japán élvonalbeli Szagan Toszu labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását a volt spanyol válogatott Fernando Torres.

„Minden földrészről volt ajánlatunk. Az új klubom a japán Toszu lesz” – jelentette be kedden madridi edzőtermében a 34 éves csatár, aki elárulta: Franciaországból, Németországból és még Spanyolországból is érdeklődtek iránta.

„De egy percig sem gondolkodtam európai együttesben. Új kihívásra vágytam egy teljesen más környezetben” – fogalmazott.

Torres 1995-ben, 11 évesen igazolt az Atlético Madridhoz, az első csapatban a 2000/2001-es szezonban mutatkozott be, utána hat idényen át volt kulcsember. A szurkolók körében Kölyök becenéven emlegetett labdarúgó angliai (FC Liverpool, Chelsea) és olaszországi (AC Milan) kitérőt követően 2015 elején szerződött vissza az Atléticóhoz, de már nem tudott stabilan meghatározó ember lenni. A szezon végén lejárt a szerződése, és már áprilisban közölte, hogy távozni fog.

A válogatottal 2008-ban Európa-bajnok lett, a németek elleni, bécsi döntőben ő szerezte az egyetlen gólt. Két évvel később világbajnoki címet szerzett, majd 2012-ben megvédte Eb-címét a spanyol csapattal. A nemzeti együttesben 110-szer lépett pályára.

Torres előtt egy másik spanyol sztár, Andrés Iniesta is a japán bajnokságot választotta, ő a Vissel Kobe csapatában folytatja a pályafutását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában