bundesliga

2018.09.13. 11:10

Dárdaiék a szintén hibátlan Wolfsburghoz látogatnak

A Dárdai Pál irányította Hertha BSC a hozzá hasonlóan eddig százszázalékos Wolfsburg vendége lesz a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, harmadik fordulójában.

Eddig mindkét csapat egy-egy hazai és idegenbeli fellépésen van túl, s érdekesség, hogy mindkét együttes megverte már a Schalke 04-t, a Wolfsburg otthon, a Hertha pedig idegenben. Két forduló után a berlini gárda az egyetlen a mezőnyben, amely még nem kapott gólt, 3-0-s a gólkülönbsége.

A mezőny harmadik hibátlan csapata a címvédő Bayern München, amely – ugyancsak szombaton – a gyengén, két vereséggel rajtoló Bayer Leverkusent fogadja.

Immár három magyar játékos tagja Bundesliga-klubnak, s mindhárman ott voltak a válogatottban a nemzetközi szünet alatt a finnek, illetve a görögök ellen. A Hoffenheimet erősítő Szalai Ádám három találattal vezeti a bajnoki góllövőlistát, s a hétvégén az újonc Fortuna Düsseldorf otthonában folytathatja a gólgyártást. Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapujában a Hannover 96-ot fogadja, míg a Freiburg – amelyben egyelőre még nem mutatkozott be a frissen szerződtetett, s a görögök ellen gólt szerző Sallai Roland – a hozzá hasonlóan pont nélküli, ráadásul még gólt sem szerzett VfB Stuttgartot látja vendégül a vasárnap esti zárómeccsen.

Bundesliga, 3. forduló:

péntek:

Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt 20.30

szombat:

Bayern München-Bayer Leverkusen 15.30

Fortuna Düsseldorf-Hoffenheim 15.30

Mainz-Augsburg 15.30

RB Leipzig-Hannover 96 15.30

Wolfsburg-Hertha BSC 15.30

Borussia Mönchengladbach-Schalke 04 18.30

vasárnap:

Werder Bremen-1. FC Nürnberg 15.30

Freiburg-VfB Stuttgart 18.00

Az állás:

1. Bayern München 2 6-1 6 pont

2. VfL Wolfsburg 2 5-2 6

3. Hertha BSC 2 3-0 6

4. Borussia Dortmund 2 4-1 4

5. Borussia Mönchengladbach 2 3-1 4

6. FC Augsburg 2 3-2 4

Werder Bremen 2 3-2 4

8. FSV Mainz 05 2 2-1 4

9. Eintracht Frankfurt 2 3-2 3

10. 1899 Hoffenheim 2 4-4 3

11. Hannover 96 2 1-1 2

12. Fortuna Düsseldorf 2 2-3 1

13. 1. FC Nürnberg 2 1-2 1

14. RB Leipzig 2 2-5 1

15. Schalke 04 2 1-4 0

16. Bayer Leverkusen 2 1-5 0

SC Freiburg 2 1-5 0

18. VfB Stuttgart 2 0-4 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában