bundesliga

2018.10.18. 12:46

Dárdaiék Sallai csapatát fogadják Berlinben

A sorozatban három bajnoki meccsen nyeretlen, címvédő Bayern München a Wolfsburg vendégeként javíthat a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, nyolcadik fordulójában, amelynek vasárnapi játéknapján a Dárdai Pál irányította Hertha BSC a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgot fogadja.

A müncheni sztárcsapat egészen a hatodik helyig csúszott vissza a tabellán, miután előbb 1-1-et játszott otthon az Augsburggal, majd sorrendben a Herthától és a Mönchengladbachtól is kikapott, ráadásul ezen a két találkozón még gólt sem szerzett. Niko Kovac vezetőedző a Nemzetek Ligája-mérkőzések miatt a különböző európai válogatottakban érdekelt futballistáival nem tudott készülni a Wolfsburg elleni összecsapásra, ráadásul nehezítheti a helyzetét az is, hogy jövő kedden már Athénban, az AEK vendégeként kell majd pályára lépniük a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A Bayern számára a görögországi fellépés is fontos lesz, mivel az E csoportban jelenleg csak második a hozzá hasonlóan négypontos Ajax mögött.

A Wolfsburg akár kellemetlen ellenfél is lehet a bajor csapatnak, igaz, a hazaiak legutóbb szeptember 1-jén győztek a bajnokságban, azóta két vereség mellett három döntetlent játszottak. A Bayern ugyanakkor az elmúlt években győzni járt Wolfsburgba, amely együttes legutóbb 2015 januárjában tudott nyerni a bajorok ellen.

A kapus Gulácsi Péterrel és a már kétszeres magyar válogatott Willi Orbánnal felálló Lipcse szombaton délután Augsburgban vendégszerepel, míg a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim az újonc Nürnberg vendége lesz.

A listavezető és kirobbanó formában futballozó Borussia Dortmund a sereghajtó Stuttgart otthonában gyarapíthatja pontjai számát, mielőtt jövő szerdán fogadja a Bajnokok Ligájában az Atlético Madridot.

A Dárdai Pál vezette Hertha, amelyben egyre többször kap lehetőséget a vezetőedző fia, Palkó is, a Sallai Rolanddal felálló Freiburgot látja vendégül, s a papírforma szerint a fővárosi együttes az összecsapás esélyese. Dárdaiék a szezon eddigi három hazai mérkőzését kivétel nélkül megnyerték, közte a Bayern München 2-0-s legyőzésével. A Freiburg idegenben nem túl „acélos”, két vereség és egy győzelem alatt a három találkozón nyolc gólt kapott.

A fordulót péntek este az Eintracht Frankfurt és az újonc Düsseldorf összecsapás nyitja, míg a vasárnap esti záró találkozón a Mainz látogat a harmadik helyezett Borussia Mönchengladbachhoz.

Bundesliga, 8. forduló:

péntek:

Eintracht Frankfurt-Fortuna Düsseldorf 20.30

szombat:

FC Augsburg-RB Leipzig 15.30

Bayer Leverkusen-Hannover 96 15.30

1. FC Nürnberg-1899 Hoffenheim 15.30

VfB Stuttgart-Borussia Dortmund 15.30

VfL Wolfsburg-Bayern München 15.30

Schalke 04-Werder Bremen 18.30

vasárnap:

Hertha BSC-SC Freiburg 15.30

Borussia Mönchengladbach-FSV Mainz 05 18.00

A tabella:

1. Borussia Dortmund 7 23- 8 17 pont

2. RB Leipzig 7 16- 9 14

3. Borussia Mönchengladbach 7 15- 9 14

4. Werder Bremen 7 13- 8 14

5. Hertha BSC 7 12- 7 14

6. Bayern München 7 12- 8 13

7. Eintracht Frankfurt 7 12-11 10

8. FSV Mainz 05 7 4- 4 9

9. VfL Wolfsburg 7 10-11 9

10. FC Augsburg 7 14-13 8

11. SC Freiburg 7 9-13 8

12. 1. FC Nürnberg 7 7-16 8

13. 1899 Hoffenheim 7 11-12 7

14. Bayer Leverkusen 7 7-13 7

15. Schalke 04 7 5- 9 6

16. Hannover 96 7 8-14 5

17. Fortuna Düsseldorf 7 5-11 5

18. VfB Stuttgart 7 6-13 5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!