Női kézilabda vb-selejtező

2018.12.15. 18:56

Az osztrákokkal játszanak majd a magyarok

A magyar női kézilabda-válogatott Ausztria csapatával találkozik a jövő decemberi, kumamotói világbajnokság selejtezőjében, amelynek sorsolását szombaton rendezték Párizsban.

A két együttes eddig 56 alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 43 győzelem, két döntetlen és 11 vereség. A magyarok a 2015-ös dániai vb selejtezőjében is az osztrákokat búcsúztatták, miután Stockerauban 13, Győrben pedig 15 góllal győztek.

A párharcok első mérkőzéseit május 31. és június 2. között, a visszavágókat pedig június 4. és 6. között játsszák. A magyarokat az első kalapból sorsolták, így biztosan idegenben kezdenek, és a visszavágót játsszák majd hazai közönség előtt.

A kilenc európai párharc győztesei részt vehetnek a 2019. november 29. és december 15. között sorra kerülő 24 csapatos világbajnokságon, amelynek biztos résztvevője a címvédő francia válogatott, valamint az Európa-bajnokságon a legjobb négy közé – a franciák mellett – bejutó orosz, holland és román nemzeti együttes.

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak.

A vb-selejtező párosítása:

MAGYARORSZÁG-Ausztria

  • Horvátország-Németország
  • Dánia-Svájc
  • Svédország-Szlovákia
  • Fehéroroszország-Norvégia
  • Szerbia-Lengyelország
  • Csehország-Montenegró
  • Macedónia-Szlovénia
  • Spanyolország-Izland
  •  

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában