nagy csata

2019.01.14. 14:29

A címvédő Kipchoge is indul a London Marathonon

A címvédő Eliud Kipchoge is indul április 28-án a London Marathonon, melyen minden bizonnyal a hazai kedvenc Mo Farah lesz a legnagyobb ellenfele.

A szervezők hétfőn jelentették be a kenyai sztár szereplését, aki negyedik alkalommal vesz majd részt a világ egyik legnagyobb maratoni versenyén, s negyedik győzelmére készül.

„Mindig nagy megtiszteltetés a London Marathonon futni, már izgatottan várom a viadalt” – idézte a házigazdák közleménye a tavalyi év férfi atlétáját, aki reméli, hogy a 2018-ashoz hasonló éve lesz a 2019-es.

Kipchoge immár évek óta a klasszikus táv első számú alakja, 2013-as bemutatkozása óta 11 versenyen rajtolt, ezek közül tízet megnyert, s csak a 2013-as berlini viadalon kellett megelégednie a második hellyel. A három londoni sikere mellett háromszor nyert a német fővárosban, egyszer Chicagóban és aranyérmet szerzett a riói olimpián.

A 34 éves hosszútávfutó tavaly szeptemberben Berlinben az addigi rekordon 78 másodpercet javítva ért el világrekordot (2:01:39 óra), s az ő nevéhez fűződik minden idők legjobb eredménye is a 42,195 kilométeres távon: 2017 tavaszán 2:00:24 órát ért el Monzában, ahol szponzora, a Nike szervezésében próbálkozott meg a 2 órás álomhatár áttörésével.

A pályán háromszoros olimpiai bajnok Farah tavaly tért át a maratoni távra, s Londonban – új brit csúccsal (2:06:22 óra) – Kipchogétól két perccel elmaradva a harmadik lett, majd októberben 2:05:11 órás Európa-rekorddal megnyerte a Chicago Marathont.

„A hosszútávfutás két legendája csap majd össze egymással a világ legnagyszerűbb maratoni versenyén” – lelkendezett Hugh Brasher, a viadal versenyigazgatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!