indul a szezon

2019.02.12. 20:18

Bemutatták az új Forma-1-es Renault-t

A csapat idei versenyautója az RS19 típusjelzést kapta, V6-os turbómotorjának teljesítménye pedig több mint 950 lóerő.

A 2019-es Renault a tavalyi modellhez hasonlóan sárga-fekete festést kapott és az ausztrál Daniel Ricciardóval, valamint a német Nico Hülkenberggel a volánnál a 2018-ban vb-negyedik istálló közelebb akar kerülni az első három helyezett csapathoz.

„Az eddigi legeredményesebb téli időszakunkon vagyunk túl, a V6-os motorok 2014-es bevezetése óta a teljesítmény szempontjából most fejlődtünk a legtöbbet” – jelentette ki Cyril Abiteboul csapatfőnök, hozzátéve, hogy Enstone-ban 750-en, Franciaországban – a motorfejlesztésen – pedig 450-en dolgoznak.

„Most már nagy csapat vagyunk és azt remélem, hogy a Ricciardo, Hülkenberg pilótapáros az idén dobogós helyezéseket ér majd el” – nyilatkozta a négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost, aki tanácsadóként dolgozik a Renault-nál.

Abiteboul ehhez hozzátette, hogy az övék „az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb versenyző duó”, szerinte ugyanis a 31 éves német pilóta valós tudását „jelentősen alábecsülik”.

A 29 esztendős Ricciardo a bemutató után arra a kérdésre, hogy nem volt-e kockázatos a Red Bulltól a Renault-hoz igazolnia, azt válaszolta: „csak meg akarok tanulni franciául”.

A Renault a Haas, a Toro Rosso és a Williams után a negyedik F1-es csapat, amely bemutatta idei versenyautóját. Szerdán a vb-címvédő Mercedes és a Red Bull leplezi le a 2019-es versenygépet, míg a Force Indiából Racing Point névre keresztelt istálló az új dizájnt prezentálja. A McLaren csütörtökön, a Ferrari pénteken tart bemutatót, utolsóként pedig hétfőn az idén Alfa Romeo Racing néven induló Sauber is lerántja a leplet a 2019-es modellről.

A szezon előtti első hivatalos teszt hétfőn kezdődik Barcelonában, a vb pedig március 17-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában