Forma-1

2019.02.13. 18:20

Különös fényezést kapott a Red Bull versenyautója

Különleges fényezéssel ellátva mutatta be szerdán az idei Forma-1-es versenyautóját a Red Bull istálló, amelynek célja, hogy közelebb kerüljön a világbajnoki címvédő Mercedeshez.

Az osztrák csapat egy olyan képet közölt, amelyen az autó alapszíne sötétkék, a szponzorfeliratok és a rajtszám viszont túlnyomó részt pirosban pompázik. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan

vélhetően ez a fényezés csak ideiglenes, és bár a jövő heti teszteken így fognak kinézni a Red Bull autói, a március szezonrajtra már más dizájn készül.

A holland Max Verstappen zárt kapuk mögött, Silverstone-ban már megtett néhány kört a 2019-es modellel, amelynek motorját a Hondától kapja az istálló, miután tavaly – 12 év után – megszüntette együttműködését a Renault-val.

A 21 éves Verstappen csapattársa az idén a 23 esztendős francia Pierre Gasly lesz, mivel az ausztrál Daniel Ricciardo eligazolt a Renault-hoz.

„Sokat várunk a Hondával való együttműködéstől, de biztosan időre lesz majd szükségünk.

Arra nem számíthatunk, hogy az első versenytől kezdve minden tökéletesen működik”

- jelentette ki Verstappen, hozzátéve, hogy „optimista, ugyanakkor realista is egyben”.

A Red Bull 2010 és 2013 között a német Sebastian Vettellel négy egyéni és négy konstruktőri vb-címet nyert, tavaly harmadik volt a Mercedes és a Ferrari mögött.

A Red Bull a hatodik istálló, amely már bemutatta az idei versenyautóját. A Force Indiából Racing Point névre keresztelt istálló az új dizájnt prezentálja szerdán, majd a McLaren csütörtökön, a Ferrari pedig pénteken tart bemutatót. Utolsóként hétfőn az idén Alfa Romeo Racing néven induló Sauber rántja le a leplet a 2019-es modellről.

A szezon előtti első hivatalos teszt hétfőn kezdődik Barcelonában, a vb pedig március 17-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában