Női röplabda Bajnokok Ligája

2019.03.22. 10:42

Búcsúzott Sándor Renáta Stuttgartja

A magyar válogatott ütője az első találkozón az utolsó szettben játszva három, a második összecsapáson négy és fél játszma alatt 12 pontot szerzett.

A Sándor Renátát foglalkoztató Stuttgart számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a női röplabda Bajnokok Ligájában.

A német együttes – mely hazájából elsőként jutott el a BL legjobb nyolc csapata közé – múlt héten, hazai pályán 3-1-re kapott ki az olasz Novarától, majd a csütörtök esti visszavágón 3-2-es vereséget szenvedett, így kiesett.

A magyar válogatott ütője az első találkozón az utolsó szettben játszva három, a második összecsapáson négy és fél játszma alatt 12 pontot szerzett, utóbbival holtversenyben csapata legeredményesebb játékosa volt.

Az elődöntőbe két török és két olasz együttes került: a címvédő Vakifbank Istanbul a Novarával, míg a Fenerbahce a Coneglianóval mérkőzik április 2. és 4., valamint 9. és 11. között.

A sorozat fináléját május 18-án rendezik Berlinben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában