hosszabbítás után

2019.03.07. 11:00

De Rossi szörnyűnek nevezte a Roma búcsúját

Daniele de Rossi szörnyűnek nevezte, ahogy csapata, az AS Roma szerdán hosszabbítást követően 3-1-re kikapott a Porto vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, és 4-3-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

A portói találkozó 87. percében a hazaiak videóbírózás után büntetőt kaptak – így alakult ki a végeredmény -, viszont a lefújás előtti pillanatokban a vendégek is bízhattak a VAR-ban, de ők nem jutottak újabb büntetőhöz. De Rossi, az olaszok 35 éves csapatkapitánya – aki az összecsapás 35. percében büntetőből talált be – ennek kapcsán kiemelte: rettenetes érzés ilyen körülmények között kiesni, de el kell fogadniuk, hogy ez a döntés született.

„Szélsőséges csapat a miénk. Nem játszottunk tökéletesen, de megmutattuk a csapat egységét, amelyet valódi férfiak alkotnak”

- mondta De Rossi.

Az olasz sajtó Eusebio Di Francesco római edző jövőjét illetően kulcsfontosságúnak nevezte a portói mérkőzést – az együttes szombaton a Lazio vendégeként városi rangadót bukott el 3-0-ra a bajnokságban -, de erről De Rossi már nem akart véleményt formálni. Miként az érintett szakember sem, aki

a mérkőzés után semmilyen nyilatkozatot nem adott, és a stadionból egyenesen a csapatbuszhoz ment.

Dzeko alakítása is legalább olyan szörnyű volt, mint a kiesés:

Sergio Conceicao, a negyeddöntős Porto trénere kiemelte: játékosai tökéletesen megértették, és végre is hajtották a taktikai elképzeléseiket.

„Mindez nagyszerű bizonyítéka az érettségünknek és a higgadtságunknak, ami azt mutatja, hogy milyen erős a csapatunk” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában