eb 2020

2019.03.20. 12:40

Hat nap alatt ötven selejtezőt rendeznek

Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melynek első dupla fordulójában hat egymást követő napon ötven mérkőzésre kerül sor.

A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a vasárnapi holland-német rangadó, melyen az elmúlt időszak eredménytelensége miatt vélhetően mindkét csapat nagy bizonyítási vággyal lép pályára. A hollandok a legutóbbi kontinensviadalra, valamint világbajnokságra nem jutottak ki, a németek pedig címvédőként már a csoportkörben búcsúztak a tavalyi vb-n.

A két nemzeti együttes számos legendás találkozót vívott egymással nagy tornákon, így például az 1974-es vb döntőjét. Összesen 42-szer találkoztak, ebből 15 német és 11 holland siker mellett 16 döntetlen született. A két csapat tavaly ősszel a Nemzetek Ligájában is egy csoportban szerepelt, akkor a mostani meccs helyszínén, Amszterdamban 3-0-s hazai diadal született, míg Németországban 2-2 lett az eredmény. Joachim Löw együttese legutóbb közel hét éve, az Eb csoportkörében múlta felül a holland csapatot.

Szintén kiemelkedő találkozónak ígérkezik a tavaly házigazdaként vb-negyeddöntős oroszok csütörtöki fellépése a vb-bronzérmes Belgium vendégeként. Az Európa-bajnoki címvédő portugálok – a vb óta először Cristiano Ronaldóval – hazai pályán, az ukránok ellen kezdenek, míg a világbajnok franciák Moldovában rajtolnak pénteken.

Az Eb-selejtező a megújult kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart,

a márciusi összecsapásokat követően júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben bonyolítják le a dupla fordulókat, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.

Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra,

melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

Magyar válogatott

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a negyedik kalapból sorsolták, ami jelzi, bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy egyenes ágon kijusson a kontinenstornára. Az olasz szakvezető reményei szerint az ötcsapatos csoportban a világbajnoki ezüstérmes horvátok mögött a magyarok végig versenyben lesznek a második helyért a szlovák és a walesi csapattal. A kvintett ötödik tagja Azerbajdzsán.

Ahhoz, hogy Rossi terve megvalósuljon,

jó rajtra lenne szükség, mivel rögtön két nagy riválissal kezd a válogatott: elsőként a szlovákok vendége lesz, majd vasárnap a csoportfavorit horvátokat fogadja a Groupama Arénában.

A szakember úgy fogalmazott, hat pont a cél, de két ponttal sem lenne elégedetlen tekintve, hogy a közvetlen vetélytársnak tekintett Szlovákiával idegenben játszik a nemzeti csapat, a horvátok ellen pedig még hazai pályán is meglepetés lenne a pontszerzés.

A magyar válogatott az eddigi 15 kontinensviadalból mindössze három alkalommal szerepelt a tornán: 1964-ben bronzérmesként, 1972-ben negyedikként zárt, míg legutóbb 2016-ban nyolcaddöntősként búcsúzott.

Amennyiben Magyarország szerepel a kontinensviadalon, úgy legalább két csoportmérkőzését hazai pályán játszaná.

Eb-selejtezők, program:

csütörtök:

E csoport:

Szlovákia-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

Horvátország-Azerbajdzsán, Zágráb 20.45

C csoport:

Észak-Írország – Észtország, Belfast 20.45

Hollandia-Fehéroroszország, Rotterdam 20.45

G csoport:

Izrael-Szlovénia, Haifa 20.45

Észak-Macedónia – Lettország, Szkopje 20.45

Ausztria-Lengyelország, Bécs 20.45

I csoport:

Kazahsztán-Skócia, Asztana 16.00

Ciprus-San Marino, Nicosia 18.00

Belgium-Oroszország, Brüsszel 20.45

péntek:

A csoport:

Bulgária-Montenegró, Szófia 18.00

Anglia-Csehország, London 20.45

B csoport:

Portugália-Ukrajna, Lisszabon 20.45

Luxemburg-Litvánia, Luxembourg 20.45

H csoport:

Moldova-Franciaország, Chisinau 20.45

Andorra-Izland, Andorra la Vella 20.45

Albánia-Törökország, Shkodra 20.45

szombat:

D csoport:

Georgia-Svájc, Tbiliszi 15.00

Gibraltár-Írország, Gibraltár 18.00

F csoport:

Svédország-Románia, Solna 18.00

Málta – Feröer-szigetek, Ta'Qali 18.00

Spanyolország-Norvégia, Valencia 20.45

J csoport:

Liechtenstein-Görögország, Vaduz 20.45

Olaszország-Finnország, Udine 20.45

Bosznia-Hercegovina – Örményország, Szarajevó 20.45

vasárnap:

E csoport:

MAGYARORSZÁG-Horvátország, Groupama Aréna 18.00

Wales-Szlovákia, Cardiff 15.00

C csoport:

Észak-Írország – Fehéroroszország, Belfast 20.45

Hollandia-Németország, Amszterdam 20.45

G csoport:

Izrael-Ausztria, Haifa 18.00

Szlovénia – Észak-Macedónia, Ljubljana 20.45

Lengyelország-Lettország, Varsó 20.45

I csoport:

Kazahsztán-Oroszország, Asztana 15.00

San Marino-Skócia, Serravalle 18.00

Ciprus-Belgium, Nicosia 20.45

hétfő:

A csoport:

Montenegró-Anglia, Podgorica 20.45

Koszovó-Bulgária, Pristina 20.45

B csoport:

Portugália-Szerbia, Lisszabon 20.45

Luxemburg-Ukrajna, Luxembourg 20.45

H csoport:

Törökország-Moldova, Eskisehir 18.00

Franciaország-Izland, Saint-Denis 20.45

Andorra-Albánia, Andorra la Vella 20.45

kedd:

D csoport:

Svájc-Dánia, Bázel 20.45

Írország-Georgia, Dublin 20.45

F csoport:

Románia – Feröer-szigetek, Kolozsvár 20.45

Norvégia-Svédország, Oslo 20.45

Málta-Spanyolország, Ta'Qali 20.45

J csoport:

Örményország-Finnország, Jereván 18.00

Olaszország-Liechtenstein, Parma 20.45

Bosznia-Hercegovina – Görögország, Zenica 20.45

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!